Huszonkettedik fejezet

 zene

Megint megkezdődtek az olyan reggelek, hogy szó szerint kiesek az ágyból az ébresztő ricsaja miatt. Szuper. Éljen az iskola! Ja, nem.
Elvonszoltam magamat a szekrényemig, kiszedtem az egyik virágos szoknyámat, a jó időnek láttán, és alávettem egy fekete harisnyát. Elpakoltam a táskámba a könyveimet, megfogtam a magassarkúmat és lementem a konyhába valami reggelit enni. Mondhatom azt, hogy nem lepődtem meg azon, hogy Zoé már ott ült az asztalnál és reggelizőpelyhet evett szemben a hót kómás bátyámmal?
- Jó reggelt - dobtam ki a kezeimből a dolgokat a konyha bejáratánál, majd becsoszogtam a kávéfőzőig.
- Hogy ti Kuruczok milyen kómásak tudtok lenni reggelente - csámcsogott teli szájjal a szőke.
- Téged kihívott? - nézett rá a bátyám grimaszolva, de Zoé csak rávigyorgott. Amiből az lett, hogy sikeresen kifolyt a száján a tej, vagyis az egész ruhája tejes lett.
- Flóra baba.. - kezdte.
- Tudod, hol a szekrényem - szakítottam félbe szem forgatva, miközben a kávémat szürcsölgettem. Miután elpakoltam a két szellemileg 5 éves után a mosogatógépbe, fogat mostam és valami emberibb fejet kreáltam az amúgy is hulla fejemből.
- Nocsak, nocsak.. Csak nem az uradnak akarsz tetszeni? - állt meg az ajtóban Zoé szemöldök húzogatva.
- Nem, Lalinak akarok tetszeni - fordultam felé vigyorogva.
- Ne már, Ő az enyém te galád - vágott egy sértődött fejet. - Bár, tiéd lehet, nekem Fekete kell - legyintett egyet, majd elkezdett álmodozni.
- Fúj már, ne legyél undorító - fintorogtam. - Egyik se, mindegyik az apád lehetne.
- És? - vigyorgott az arcomba, majd kilibbent a fürdőből én pedig még mindig fintorogva utána. Felvettük a kabátjainkat, a táskát a vállunkra és indulás az iskolába. Aha, maximum ez lett volna a helyes, de nem így lett. Ahogy kiléptünk a kapun Dani várt ott minket.
- Ennyire hiányzik az, hogy nálunk lakhass? - léptem oda mellé.
- Nem, szimplán megakartam köszönni anyukádéknak a helyet, de tesóddal találkoztam és mondta, hogy kora reggel már elmentek dolgozni, aztán gondoltam megvárom a két primadonnát - vont vállat vigyorogva. Ja, igen. Tegnap este átjött Dani édesanyja, és bocsánatot kért Danitól. Azt mondta, szereti az apukáját, de Daninak akarja a legjobbat, így úgy döntött külön válnak. Dani szerint, attól függetlenül, hogy az anyukája ezt mondta, itt még nagy gubancok lesznek. Mindenesetre, miközben összecsomagolt, azt mondtam neki, ha bármi gáz van, mi mindig szívesen látjuk. A válasza csak ennyi volt: " - Köszönöm, de tényleg. Nem gondoltam volna nyár végén, hogy ilyen összetartó osztályom lesz. Főleg azt nem, hogy ilyen jóba leszünk. Ja, és ha Marci meg mer bántani, egy szó és itt vagyok. Na, gyere ide, kis csaj!" Ezután megölelt, és az anyukájával hazamentek. Ahhoz képest, hogy az elején mennyire elegem volt a Molnár gyerekből, a végére egészen furcsa volt, hogy nem lakott velünk.
Egész úton már kaptam a hülyeségeket két oldalról. Bal oldalamon Dani tolta a hülyeségeit, jobb oldalon Zoé. Szinte agyhalottnak éreztem magam, mire odaértünk az iskolához. Bálint, Tamás, Atis és Linda már ott voltak a megszokott helyen. Dani egyből lepacsizott mind a három sráccal. Ahhoz képest, hogy már novembert írtunk, az idő szokatlanul meleg volt már reggel is. Időközben megérkezett Lola is, csak a két jó madár hiányzott. Marci reggel nem írt, hogy nem jönne, így kezdtem kicsit aggódni mi van vele. Jelző csengetéskor jobbnak láttuk bemenni az épületbe, betankoltunk a büfébe, majd felmentünk a terembe. Becsengőkor sem volt sehol Balázs és Marci, Kövesdi pedig már elkezdte az órát. Valahogy semelyikőnknek sem volt ínyére, hogy alig jövünk vissza a szünetről, de már újabb anyagot veszünk. Kb. 25 perce tarthatott az óra, amikor nyílt az ajtó és Balázs kómás feje kukucskált be rajta.
- Elnézést tanárnő, elaludtam - jött be, és ült le az első sorba, a helyére. Kövesdi nem foglalkozott vele, intett egyet, és későnek sem írta be, csak folytatta az óráját.
- Psszt - dobtam meg egy galacsinnal a fejét. Összeráncolt szemöldökkel fordult hátra az érintett. - Marci hol van? - tátogtam. Balázs csak megrántotta a vállát, majd ráborult a padra és aludt tovább. Szuper, ez is aztán használható információ volt. Már alig vártam, hogy kicsöngessenek és felhívhassam Marcit. Kínszenvedés volt végig ülni az első órát, és Zoé sem segített azzal, hogy egyfolytában Balázst szúrta a szemével. Épp hogy megszólalt a csengő, a telefon már a kezembe volt és rohantam ki a folyosóra felhívni Marcit. Kicsöngött, de nem vette fel. Harmadjára hívtam már, amikor végre felvette.
- Marci, hol vagy? - szóltam bele aggódóan.
- Bocs Fló, most nem érek rá - hallottam meg a rekedtes hangját, ami most idegesen csengett. Ennyit mondott, és rám vágta a telefont. Döbbenten bámultam a telefonom kijelzőjét, ami mutatta, hogy mindössze 15 másodpercet volt képes kommunikálni velem. Próbáltam magamat tartani, és nem kezdeni bömbölni, mint egy óvodás. Dani jött utánam, és amikor meglátta, hogy a folyosón kucorgok a telefonomat szorongatva letérdelt elém.
- Hé kiscsaj, mi a gáz? - kérdezte aggódva.
- Felhívtam Marcit, de rám vágta a telefont. Nem értem mi baja lehet, nem tettem semmit se - néztem fel rá kétségbeesetten.
- Nyugi, nem csináltál semmit, biztosan nincs akkora gáz, lehet csak elaludt - simogatta a lábamat vigasztalóan.
- Legyen így, ahogy mondod - mosolyodtam el halványan, holott tudtam, hogy egyáltalán nem arról van szó, hogy Marci elaludt.
Őrjítően lassan teltek el az órák. Már csak két óránk volt hátra, a nagyszünetben kint ültünk az udvaron, amikor valami furcsaságot vettem észre.
- Miért érzem úgy, hogy mindenki minket bámul? - kérdeztem körbe nézve az udvaron minket bámuló emberekre.
- Nem minket, téged - adta meg a választ lazán vállat vonva Bálint.
- Engem? - mutattam magamra meglepődötten.
- Ki mást? Hát nem is én vagyok picsa szoknyába, ráadásul nem én jöttem össze a suli egyik legjobb pasijával az őszi szünetben - vigyorgott rám Tomi. - Bár.. ha jobban belegondolok, szerintetek előnyös lenne egy picsa naci? - fordult a többiek felé lányos hanggal.
- Ez most komoly? - fordultam Zoé felé megerősítést várva.
- De még mennyire komoly, kis anyám. Hiába kilencedikes a kis Marci drágánk, azért több lány megfordul utána, nekem elhiheted - pattant oda mellém fel a padra a szőke. Fintorogva tűrtem a válaszát, majd visszafordultam a könyvem felé és próbáltam koncentrálni a sorokra, de a gondolataim mindig Marci körül forogtak. És most azon is, amit a többiek mondtak.
Délután fél kettő. Kicsengettek a hatodik óránkról is, és szinte kirepülve a padomból kaptam fel a táskámat a kabátommal együtt, majd kisiettem a teremből már amennyire a magassarkúm engedte a rohangálást. Még a diákok tömörülése előtt kijutottam az épületből és indultam meg Marciékhoz. Egy kicsit izgultam, mivel sosem voltam még náluk, csak a múltkor, amikor Zoé meghívta őket magukhoz. Az ajtó előtt állva, farkas szemet néztem a bejárati ajtóval. Azon töprengtem, vajon tényleg becsengessek e. De a kíváncsiságom és az aggodalmam mindent felül múlt. Becsengettem. És az a nő nyitott ajtót, aki a múltkor is. Marci anyukája.
- Jó napot, Kurucz Flóra vagyok, Marcit keresem - mosolyodtam el bénán, miközben szakadt rólam a víz. Az első találkozásunkat sem így képzeltem az anyjával..
- Szervusz Flóra, mindjárt szólok neki - villantott rám egy kényszer mosolyt, behajtotta az ajtót, és pár perc múlva Marci jött ki rajta egy szál pólóban és melegítőnadrágban.
- Szia - mosolyogtam rá, és átkaroltam a nyakát, hogy pipiskedve egy csókot nyomjak a szájára. Kétségbeesetten kapott utánam, ami még inkább megkérdőjelezte azt, hogy minden rendben. - Oké, Marci, mi a baj? - szakadtam el tőle, amikor éreztem, hogy egyre erősebben szorít. - És ne találj ki hazugságokat kérlek, a barátnőd vagyok, szeretnék neked segíteni - néztem rá kétségbeesetten.
- Anyuék megint összevesztek - vallotta be a száját rágva.
- De most nem úgy látszott, mintha nagy baj lenne - simítottam végig az arcán értetlenül.
- Mert megemberelték magukat, késő délután, ha elmegyek edzésre tuti megint mire hazajövök feje tetejére áll minden.. - túrt bele a hajába. - De ezt ne itt beszéljük meg, gyere be - fogta meg a kezemet, majd húzott maga után. Az anyukája már nem volt ott, se az apukája, és Marci sem erőltette azt, hogy most bemutasson nekik. Az előterük rohadt nagy volt, mondjuk maga az egész ház is az. Egy csigalépcsőn vezetett fel, ami egy hosszú folyosóra vitt el minket, onnantól pedig egészen a folyosó végéig mentünk, vagyis Marci szobájába. Tipikus fiú szoba. Kék falak, néhány poszter kézisekről, bandákról, előadókról. De ami a legeslegjobban tetszett, az a sok kupa és érem, ami körbe volt rakva a szobába. Az érmek szögeken lógtak, körbe a szobán. A legtöbbjük a kézilabda által szerzett, de volt ott atlétika, futás, foci, úszás..
- Hú, te aztán sokoldalú sport ember vagy - mondtam megszeppenten mikor megláttam a sok különféle érmet.
- Neked is vannak érmeid, nem olyan nagy szám - mosolygott rám és leült az ágyára.
- Ja, nekem is vannak, de nem tömérdek és javarészt a tánc miatt vannak érmeim.. ez eszméletlen - ámuldoztam még mindig az érmein, de Ő csak kinevetett. - Oké, komoly leszek - ültem oda mellé. - Min veszekednek általában anyukádék? - néztem rá kíváncsian. 
- Rajtam - felelte egy idő után. - Anyám már az esküvőmet tervezi valami kis csitrivel, apámnak meg megmaradt még a józan esze és próbálja lebeszélni az ilyesfajta hülyeségeiről - fintorgott. 
- Mi az hogy az esküvődet tervezi? - kérdeztem hátrahőkölve.
- Anyámnak van egy úgy mondd legjobb barátnője, öt éves koruk óta azok, aztán megfogadták, hogy ha valamelyiküknek fia lesz, és a másikuknak lánya, akkor egymáshoz adják - beszélt hadonászva. Látszott rajta, hogy ideges. Kiguvadt szemekkel néztem rá, próbáltam feldolgozni a hallottakat. 
- Most csak... szívatsz, ugye? - kérdeztem halkan, mire Ő intett egy 'nem'-et a fejével. - És.. találkoztál ezzel a lánnyal? 
- Minden hétvégén itt vannak - válaszolt unottan. - Agyamra megy. Van vagy 12, Iphone-nal szaladgál, kiló smink meg mit tudom én. Apuci kicsi lánya - rántott vállat, és láttam, hogy nagyon bántja ez az egész. 
- Hé, de tényleg nem lehet lebeszélni róla anyudat? - öleltem át a nyakát, mire belehúzott az ölébe. - Elmondhatnád, hogy már van barátnőd. 
- Nem hiszem, hogy annyira érdekelné.. 
- És most mi lesz velünk? - kérdeztem kétségbeesetten és kimásztam az öléből. 
- Nem tudom Fló mit kellene tennem, de kérlek ne hagyj magamra - állt fel Ő is.
- Mégis mit vársz tőlem Marci? Ez most nekem egy kicsit sok - túrtam bele a hajamba. 
- Hogy maradj velem ameddig csak lehet. 
- És mégis mi? Nézzem ölbe tett kezekkel azt, hogy valaki mást veszel feleségül, én meg legyek a szeretőd? Mégis hogy képzelted ezt? - akadtam ki. 
- Persze, hogy nem, de kérlek várj míg kitalálok valamit, hogy anyunak ezt az ötletét valahogy meghiúsítsam. Én sem akarom ezt - győzködött. 
- Őszintén, ezt már a járásunk előtt tudtad? Úgy jöttél össze velem, hogy mindvégig tudtad mi anyukád terve? 
- Igen - vallotta be lehajtott fejjel. 
- Gratulálok - bólintottam, és közben mély lélegzetekkel próbáltam nyugtatni magamat. - Azt hiszem, most jobb, ha inkább megyek - indultam meg az ajtó felé. 
- Fló, kérlek - nyúlt utánam, de csak feltartottam a kezemet és kisiettem a szobájából, s a házból is.