Huszadik fejezet

zene

- Kurucz Flóra, mégis mit keresel te itt? - kiáltott rám az anyám, mire legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben.
- Meg tudom magyarázni - kezdtem bele a magyarázkodásba, de anyám addigra már Marcit stírölte.
- Asszonyom - állt fel a kórházi székből, abból az igazán csinos kis narancssárgából, majd kezet fogtak. - Nem ilyen helyzetbe akartam bemutatkozni.. - szabadkozott Marci zavarában.
- Én se így szerettem volna találkozni - vágta rá anyám.
Marci próbált nem feszültnek lenni, amikor apám is bemutatkozott, de elég jól tűrte a dolgot. Aztán visszatértünk oda, ahol eddig tartottunk. A fejmosásnál.
- Mégis mit képzeltél magadról, hogy szó nélkül elmész egy buliba? Vagyis az még annyira nagy baj nem lett volna, de hogy ittatok és drogoztatok.. nem tudom mit hiszel magadról kislányom - hadarta rákvörös fejjel anyu.
- Nem drogoztam - motyogtam olyan halkan, hogy azt hittem meg se hallotta.
- De ittál és nézd meg Zoé is hova került - helyeselt apám anyámnak.
- Nem lehetne, hogy ezt otthon beszéljük meg? - kérdeztem egyre ingerültebben. Valahogy frusztrált az, hogy mindenki minket néz.
- Ennek meg lesznek a következményei, de nagyon - fenyegetőzött anyu és Marcira nézett. - Mostanában ne nagyon keresd, mert nem fog ráérni.
- Anya - néztem rá csodálkozóan. Most komolyan eltilt tőle?
- Megvárhatod, hogy mi van Zoéval, de kint leszünk és utána egyből hazafele vesszük az irányt.
Miután anyuék elmentek, egy nagy sóhajjal visszaültem a székbe. Marci a hátamat simogatta és közben próbált vigasztalni, de valahogy nem tudtam másra gondolni csakhogy Zoé jobban legyen és ne tiltsanak el mindentől anyámék.

Zoé szemszöge

Túl sok a fény és nem tudom hol vagyok..  Apa? Mit keres itt apa?
- Metamfetamint adtak be neki nem kicsi adagba, de szerencsére tiszta tűvel - hallottam meg apu hangját
mellettem.
- De rendbe fog jönni? - kérdezte valaki aggódva. Túl ismerős volt. Viszketek mindenhol, bogarak másznak rajtam, látom őket. Segíts apa, nem bírom, fáj, ég az arcom.
- Fogd le Balázs - kiáltotta el magát apu, s éreztem, hogy valaki lefogja mindkettő, rángó karomat.
- Balázs? - szólaltam meg, vagy csak akartam. Túl hangos minden.
- Itt vagyok kislány, minden rendben lesz, jó? - nézett a szembe és próbált csitítani. De a hallucináció erősebb volt. Nem, ez nem igaz, hazudik, ő is, mindenki. Szedjék már le rólam azokat a csótányokat!
- Apa - sikítoztam.
- Kicsim, nyugodj meg, minden rendben lesz - tette a kezemre a kezét. -Felment a láza, ezért hallucinál - nézett az árnyékra. - Infúzióra kell raknom - mondta, de inkább már csak magának és onnantól minden tiszta homály lett.

Flóra szemszöge

Több, mint egy órát bent ültünk a váróba, és már mindenkin érezni lehetett a feszültséget, egészen addig, míg Balázs ki nem jött a kórteremből. Az arcán látni lehetett a fáradtságot és teljesen leizzadt.

- Jól van - ült le az egyik székre, mire mindenki egy emberként sóhajtott fel. Átkaroltam Marcit és csak sírtam. Nem bírtam tovább, az egész este kész katasztrófa volt.
- Mennünk kellene - törölte le a könnyeimet, majd felhúzott a székről.
- Nekem még van egy kis dolgom, de majd holnap beszélünk - intett Balázs. Éreztem Marcin, hogy megfeszül.
- Minden rendben? - néztem fel rá, mire lemosolygott rám.
- Nagyon remélem, hogy vissza tudja magát fogni - karolta át a derekam. Nem értettem mire mondja ezt, de nem is kérdeztem többet. Odakísért anyuékhoz, majd adott egy puszit a homlokomra, amitől teljesen zavarba jöttem, de anyuékat annyira nem hatotta meg ez az idilli pillanat. A kocsiba egy szót se szóltak hozzám, nem tudtam eldönteni, hogy ennek örülnöm kellene vagy sem. Otthon gondolkodás nélkül a lépcső felé vettem az irányt, de anyu megállított.
- Szerintem még nem beszélgetünk el egymással kisasszony - intett a nappali felé. Fújtatva követtem őket be, leültem az üvegasztalhoz és vártam a kivégzésemet.
- Mégis hogy gondoltátok ezt, Flóra? - kérdezte apu, miközben leült elém.
- Csak szórakozni akartunk, nem tudtam, hogy így elfajulnak a dolgok, nagyon sajnálom - sütöttem le a szememet bűntudatosan.
- Te most mit tennél a helyünkbe? - kérdezte anyu apu mellett elhelyezkedve.
- Szobafogságot adnék magamnak - hezitáltam egy darabig.
- Levontad a következményeket ebből az estéből?
- Nagyon is - sóhajtva túrtam bele a csapzott hajamba.
- Fiatal vagy és igazából tudtuk, hogy eljön ez a pillanat, bár te még jobb dolgot csináltál, mint a bátyád, de ez most nem lényeg. Remélem több ilyen nem lesz és egy kicsit gondolj Zoé szüleinek a helyzetébe.
- Mármint, mikor Ádám elszökött a Balaton Soundra? - kérdeztem rá.
- Igen - mondta apu sóhajtva, de arcán megjelent egy kis mosoly.
- Most nem ez a lényeg - nézett anyu szigorúan rám és apura. - Nem kapsz semmit, de nem akarom, hogy még egyszer előforduljon. Szerintem tanultál a hibádból, ha nem, akkor annak úgyis meg lesznek a következményei, most pedig menj aludni - küldött el. Nem kellett kétszer mondania. Még zuhanyozni se volt erőm. Bezuhantam az ágyba, írtam Marcinak egy smst, hogy köszönök mindent és el is aludtam rögtön. Reggel kisebb fejfájással keltem és azt hittem, hogy a tegnap este csak egy álom volt, de mivel a lányok sehol nem voltak és ruhába feküdtem, így rá kellett jönnöm, hogy minden megtörtént és még Marci se válaszolt az üzenetemre. Felkeltem, kicsit összekaptam magam és indultam is a kórházba Zoéhoz. Anyuék korán elmentek dolgozni, bátyám pedig szerintem este bulizni volt. Útközben összefutottam Zoé anyukájával,  és majd elsüllyedtem szégyenemben, azt hittem, életem egyik legkellemetlenebb pillanata lesz, de nem.
- Szia Flóra, jól vagy? - mosolygott rám kedvesen.
- Igen, köszönöm, épp Zoéhoz indultam - kukucskáltam be a lehúzott ablakon keresztül.
- Akkor gyere, szállj be, én is odamegyek.
- Köszönöm - pattantam be az anyósülésre.
 Az út felén csak némán ültünk, vagyis én voltam a néma, Zoé anyukája pedig folyamatosan beszélt.
- Nagyon sajnálom, ami történt - nyögtem ki végül.
- Nem a te hibád volt - mosolygott rám és ezzel le is zártuk a témát. Azt hiszem.
- Mikor jöhet haza? - érdeklődtem kifelé nézegetve az ablakon.
- Már ma. Még Laci elvégez néhány rutin vizsgálatot és ha minden rendben, akkor jöhet is - állt meg egy piros lámpánál.
- Hála istennek - dőltem hátra az ülésen a levegőt kifújva. Pár utcával arrébb, megérkeztünk a debreceni kórházhoz. Egy kicsi félelem fogott el, hiszen lehet, hogy Zoé haragszik rám. Befele menet Viki, Zoé anyja, próbált nyugtatgatni, de nem sikerült. Csak akkor szállt el minden kétségem, amikor beléptünk a terembe és Zoé nem is az anyjával foglalkozva, hanem velem rám vetette magát.
- Hát élsz - ugrott rám visítva.
- Még, de ha nem szállsz le rólam már nem sokáig - nyögtem fel a kórház padlón fekve. Leszállt rólam, majd az anyját is üdvözölte.
- Látom már minden rendben veled - nézett a lányára mosolyogva.
- Fogjuk rá - válaszolt Zoé helyett az apja. - Bár néha hallucináció előfordul, sőt agresszió is, de azt majd megoldjuk - magyarázta el az apja a Zoé anyjának halkan, remélve, hogy mi nem halljuk meg. Zoé nem is, de én igen. Zoé nem foglalkozott a szüleivel épp arról hablatyolt, hogy milyen szexi ápolót látott. Semmi kétség, a régi Zoé visszatért.
Hazafele menet, azon hisztizett, hogy miért nem mehetek át hozzájuk.
- Megbeszéltük már, pihenned kell - mondtam neki sokadjára.
- Melletted is tudok pihenni - akadékoskodott.
- Holnap átmegyek - alkudoztam.
- Jó - duzzogott összefont karokkal. Én csak megforgattam a szememet, majd kiszálltam, mert Viki megállt a házunk előtt. Elköszönve tőlük, beléptem a házba, ahol óriási nagy kupleráj fogadott, hála drága egyetlen bátyámnak. Szóval miután utána feltakarítottam, felmentem netezni. Mivel anyuéknak megígértem, hogy mostantól - egy darabig - jó kislány leszek, így este nem mentem sehova se, hanem megnéztem egy filmet. Viszont éjjel kettőkor egy üzenetet jelzett a telefonom.

"Gáz van, letudsz jönni?"