Tizenkilencedik fejezet

zene

Másnap reggel végre nem arra keltem, hogy Zoé lerúg az ágyról, hanem arra, hogy valaki az ágyamnál áll és karba tett kézzel figyel engem. Mily' kellemes ébresztés is az, amikor édesdeden alszol, s közbe valaki a pofádba bámul.
- Jó reggelt kisasszony - nyomta meg a kisasszony szót az én drága, édes, egyetlen anyukám. Már a kisasszonyból tudtam, hogy valami nem kóser.
- Neked is anyu, baj van? - néztem fel rá kómásan a párna hegyek közül.
- Még hogy baj? Áh, csak annyi, hogy itt volt a barátod és nem is szóltál róla? - akadt ki.
- Dani elmondta? - fintorogva hajtottam vissza a fejemet a párnára.
- Nem, meghallottam, amikor a bátyáddal beszéltetek róla. Talán szégyellsz minket, Flóra? - kért számon. Hány óra is van...? Nyolc-kilenc? ÉS ILYENEKKEL ZAKLAT?
- Nem erről van szó anyu, csak tudod, néha kicsit túl aktív vagy..
- Nem igaz, még Zoé szüleivel se találkoztam, pedig a lányuk már majdnem hogy úgy jár be a házba, mintha itt élne - mutatott maga mögé az ajtóra. Vagyis gondolom, akkor Zoé megint átjött reggelizni.
- Nem majdnem, így is járok - jött be a végszóra Zoé, majd befeküdt mellém.
- Na tessék - nézett rá anyu, majd rám.
- Mindig is szerettem volna egy lány tesót - rántottam vállat.
- Pont emiatt jöttem, ma estére anyuék csinálnak egy nagy vacsorát és az összes osztálytársunk szüleit meg kell hívnom - avatta bele a dolgokba Zoé, amiről én még egyáltalán nem is hallottam.
- Megyünk - vágta rá anyu. - Veled még később beszélek - nézett rám szúrósan, mire a hüvelykujjammal jeleztem, hogy oké, nyugodtan nyírj ki.
- Tényleg csinálnak? - fordultam a szőkeség felé.
- Most már igen - vette elő a telefonját, majd nyomkodni kezdte.
- De nem kell dolgozniuk? - kérdeztem értetlenül, a takarómmal babrálva. Éjjel valószínűleg álmodhattam, mert kb. két takaró volt rám csavarodva.
- 2 napos szabit vettek ki, hogy velem legyenek - válaszolt fel sem nézve az okos telefonjából. Kocka.
- Akkor miért nem vagy otthon? - forgattam meg a szememet.
- Mert unatkoztam - rántott vállat. - És ne forgasd a szemeidet - nézett fel, de én nem törődtem vele, a szekrényembe kezdtem turkálni.
- Ugye tudod, hogy találkoznod kell Balázs szüleivel? - fordultam vissza gonoszan vigyorogva.
- Ööö, vagy inkább neked?
- Nem, mindenkit neked kell meghívnod, mivel nem nálunk lesz - imitáltam egy gonosz kacajt.
- És elkísérsz, igaz? - meresztett rám nagy szemeket. Utálom a kék, befolyásoló szemeit! - Kérlek - hisztizett.
- Jó, csak had készüljek össze - fújtattam, majd kikaptam néhány ruhát végleg a szekrényemből. Hamar összeszedtem magam, nem vittem túlzásba igazából. Reggeli után elindultunk, s amíg Zoé mindenhova becsöngetett, addig én az utcán, vagy épp ott, ahol nem vett senki észre, várakoztam.
Marci nem volt otthon, csak az anyukája és mit ne mondjak, nagyon fiatalos és szép nő. Viszont a napom csúcspontja az volt, mikor Zoéval legalább tízszer megkerültük Balázsék házát, mert ő nem mer bemenni, aztán végül rászánta magát, becsengetett és az a fej, amikor Balázs félmeztelenül kinyitja az ajtót, kezébe egy gabonapelyhes tállal és a kanál kiesik a szájából, majd rácsapja Zoéra az ajtót, felbecsülhetetlen volt!
- Mekkora bunkó! - ordította el magát, mire az ajtó újra kinyílt és egy magas, negyvenes éveiben járó, kigyúrt férfi mosolygott le Zoéra. - Csókolom, Abonyi Zoé vagyok, Balázs osztálytársa, a szüleim ma egy kis összejövetelt tartanak és nagyon örülnének, ha eltudnának jönni - mosolygott édesdeden.
- A te apukád Abonyi László? - kérdezte a férfi.
- Igen - túrt bele idegesen a hajába.
- Régen a legjobb barátok voltunk, csak elköltöztünk. Nem is tudtam, hogy a fiam osztálytársa vagy.
- Hát nem is gondoltam, hogy a fia sokat mesélt volna rólam - vágta oda egy kicsit flegmán Zoé. Én csak a fejemet fogtam, éreztem, hogy Zoé lassan kezd kijönni a sodrából.
- Mindegy, elmegyünk természetesen és majd megbeszélem apuddal, hogy mikor jöttök át ti, egy régi szép időkről beszélgetős vacsorára - mosolygott még mindig a férfi. Vajon most direkt vigyorog így?
- Hogy mi? - kiabálta bentről Balázs.
- Te ne pofázzál, hanem egyél, aztán indulj az edzésre - kiabált vissza az apja. Na, megtudtuk, hogy Balázséknál is nagy a szeretet. Zoé illedelmesen - már, ami tőle illedelmesnek számít- elköszönt, aztán hazamentünk hozzánk. Lola is átjött, amikor szóltunk neki és nem tudtuk eldönteni, hogy mit kezdjünk magunkkal.
- Elmentünk - kiabált fel anyu fél öt fele.
- Rendben, sziasztok - kiabáltunk vissza.
- Mit csináljunk? - néztünk egymásra tanácstalanul, már vagy ötödjére.
- Nem tudom, de kezdjünk magunkkal valamit, mert meghalok - feküdt végig az ágyamon Lola.
- Lenne egy ötletem - vetette fel Zoé.
- Abból csak rossz dolog fog kisülni, már látom előre - emeltem égnek a szemeimet, de Lola nem figyelt, inkább Zoé "tervére" volt kíváncsi.
- Olivér ma házibulit csinál és meghívott..
- Vajon miért hívott meg? - kérdeztem kissé gúnyosan, mire rám nyújtotta a nyelvét.
- A lényeg a lényeg, hogy menjünk - szólt közbe Lola.
Lola hazament, míg Zoé nem, mert Ő úgy döntött, hogy ma nálunk alszik. Már meg sem lepődök. Gyorsan lezuhanyoztunk és kezdetét vette a csinosítsuk ki magunkat akció.
- Nem lesz egy kicsit sok? - kérdeztem Zoétól, aki éppen füstös szemeket csinált nekem.
- Tökéletes - tette el a sminkkészletet. - Egyáltalán nem sok - vigyorogva tapicskolta meg az arcomat.
- Ha te mondod - hagytam rá. Felvettem a kedvenc egybe részes szoknyámat, ami valljuk be, eléggé kiemelte azokat, amiket kellett. A begöndörített hajammal és a füstös sminkkel együtt, úgy néztem ki, mint egy 18 éves lány.
- Már értem miért van mindenki oda érted - tette csípőre a kezét Zoé, miközben többször végig stírölt. Kezdtem magamat kellemetlenül érezni..
- Nem értem, miről beszélsz - pakoltam a táskámba a legszükségesebb dolgaimat. Pl. pénztárca, sminkek, zsepi, kulcs, telefon..
- Persze, na, siessünk - igazította meg a neon színű haspólóját a bőrnadrágjával együtt. Lola az ajtónkba várt minket. Szerencsémre Lola is szoknyát vett fel, így már nem éreztem magam olyan kényelmetlenül.
Igazából azon se lepődtünk már meg, hogy Zoé tudja, hogy hol lakik Olivér. Mi csak mentünk utána. A ház hatalmas volt és szép nagy udvara volt virágokkal.
- Szegény emo gyerek öntözheti a tulipánokat esténként - gonoszkodott Lola, mi pedig csak nevettünk rajta. Olivér nyitott ajtót nekünk, és igazából Zoénak nagyon örült, - miért is ne.. -,  nekünk viszont már kevésbé, de egy vállrándítással elintézte a dolgot. Kilenc fele már javába ment a buli, mindenki tombolt és ivott. Talán velem is elszállt egy kicsit a ló, mondjuk úgy, a harmadik Whisky pohárnál már nem tudtam hol vagyok.
- Mindjárt jövök - kuncogta a fülembe Zoé, majd Olivérrel eltűnt az egyik szobába. Nem nagyon foglalkoztam vele, mert az egyik a-s srác nem nagyon hagyott nyugton. Inkább kimentem levegőzni, de ott sem hagytak békén, mert nemsokkal rá megszólalt a telefonom.
- Háló tessék? - szóltam bele nevetve. Nem igazán értettem, hogy min is nevetek, de jó volt nevetni.
- Fló, hol vagy? - szólt bele egy férfihang, amit valahogy nem tudtam beazonosítani.
- Ki vagy? - kérdeztem vissza. A fejem kicsit kóválygott, de a friss levegőtől kezdett tisztulni a kép.
- Marci vagyok, szüleim elmentek és voltam nálatok is, csöngettem is nem egyszer, gondoltam kettesbe lehetnénk de nem volt otthon senki, szóval hol vagy? - kérdezte Marci egyre ingerültebben.
- Jaaaj, szia Marci, hogy vagy? - kérdeztem vihogva. Whiskey-s üvegek szerteszéjjel... hmmhmm..
- Ne idegesítsél fel Flóra, hol az istenbe vagy? - kiabált a telefonba.
- Floricientá', tetsző', gyüssz' topogni? - toppant oda mellém Martin, majd beleordított a fülembe.
- Megyek te barom - egyeztem bele röhögve, majd kinyomtam a telefont és elmentem vele táncolni, de előtte egy felest nyomott a kezembe.
- Ki volt az? - ráncigált el onnan Zoé.
- Marci, de nem érdekel, inkább bulizzunk - üvöltöttem fel.
- Kérsz ilyet? - mutatta felém a tenyerét Zoé, amibe fehér kis cukordarabok voltak. Vagyis inkább gyógyszerek.
- Vettél belőle? - kezdtem egy kicsit kijózanodni lehet a tiszta levegő miatt
- Nem, én mást kaptam - vigyorgott, majd megmutatta a hajlatánál levő foltot, ami arra utalt, hogy valaki vénásan lőtte be.
- Normális vagy? - sikítottam fel.
- Nem nagy dolog, egyáltalán nem fájt - nézegette a foltot.
- Te idióta barom, mégis miért engedted, hogy ezt csinálja veled? - kiabáltam vele, mire végszóra Lola is kijött.
- Na mi a szituáció?
- Gyengéd volt.. csókolgatott, simogatta a hátamat, csak egy szúrást éreztem.. - mesélte nevetgélve Zoé.
- Ki csinálta? - fordult felém mérgesen Lola.
- Olivér, hát ki más - vágtam rá, mire Lola berohant. Zoét ráncigálva magam után én is mentem utána.
- Mit képzelsz magadról te gyökér, simán fel is jelenthetünk drog használat miatt. Arról nem is beszélve, hogy egy másik embert is bedrogoztál magadon kívül! - mutatott Zoéra üvöltve. Körülbelül a buli eddig tartott. Mindenki minket nézett, és izgatottan figyelték, hátha végre valami balhé tör ki.
- Állj le, te repedtsarkú - kiáltott rá Olivér, majd csak azt vettük észre, hogy pofon verte a lányt. - Ha rám hívod a zsarukat, megöllek!
- Ezt ugye te sem gondoltad komolyan? - lépett Lola mellé Atis. Igazából egyáltalán nem is tudom, hogy hogyan, s miképp kerültek oda a fiúk, hogy egyáltalán honnan tudták meg hol vagyunk, de most hálás voltam érte. Jó, azt hiszem mégis tudom. Egyetlen egy név. Molnár Dániel.
Marci jelent meg mellettem, de nem mertem a szemébe nézni. Balázs, Tomi állt meg mellettünk, míg Bálint és Dani leszedte Atit Márkról, aki éppenséggel határozott mozdulatokkal hasfalon rúgta nem egyszer. Ezután jobbnak láttuk azt, hogy mihamarabb eltűnjünk onnan. A legközelebbi parknál meg kellett állnunk, mert Tomi nem bírta tovább, még a szökőkútból is képes volt inni.
- Mit képzeltél magadról, Fló? - üvöltött rám Marci, mire összerezzentem. Eléggé kihasználta az alkalmat, hogy végre leüvölthessen.
- Sajnálom - nyögtem ki nagy nehezen és inkább a kezemet bámultam, mintha valami érdekeset találtam volna rajta.
- A sajnálatoddal nem érek sokat - vágta hozzám, majd felemelte a fejem, hogy a szemébe nézzek.
- Nem tudom mi ütött belém Marci, sok volt a pia meg minden.. - próbáltam mentegetőzni, de hiába.
- És ez mind kinek a hibája? Persze hogy a tied - nézett Balázs Zoéra.
- Nem az ő hibája, mindenki benne volt, hogy csináljunk valamit ma este és Zoé csak feldobta az ötletet - próbáltam védeni Zoét.
- Na, annyit ittál, hogy már beszélni se tudsz? - kérdezte gúnyosan Balázs Zoét nézve.
- Be van drogozva - néztem a nevetgélő lányra elhúzva a számat.
- Tessék? - kérdezték szinte teljesen egyszerre. Marci egyből maga felé fordított és a pupilláimat kezdte el vizsgálni, mintha annyira értene hozzá.
- Nem szedtem be semmit - löktem el magamtól a kezeit. - Zoét is belőtték - túrtam bele a hajamba tehetetlenül.
- Az mit jelent? - kérdezte Tomi értetlen fejet vágva.
- Injekcióval adják be neki, vagyis vénásan - magyarázta Lola. - És neked köszönöm a segítséget - fordult Atis felé. Egy kicsit vicces volt, ahogy fel kellett néznie a srácra. Bár, ha belegondolok, nekem is ugyanezt kell csinálnom Marcinál..
- Tudod - kezdett bele zavartan, de Lola megelőzte és adott az arcára egy puszit. Annnnyira édesek voltak!
- Ricsi a zenésztársad, nem tehetem meg, sajnálom - mondta szomorúan, majd arrébb állva ott hagyta szerencsétlen srácot. Én csak a fejemet fogtam. Én is ilyen szerencsétlen voltam Marcival?
- Figyelsz rám? - zökkentett ki a gondolatomból Marci, szinte belemászva az arcomba.
- Bocsi - néztem fel rá. Na, mit mondtam. Kb. egy fejjel magasabb, mint én.
- Arra kértél, hogy védjelek meg, de hogyan tegyem, ha nem is engeded? - kérdezte még mindig idegesen.
- Azt akarom, hogy mellettem legyél, de nekem ez a dolog még új, Marci.. - mondtam kétségbeesetten. Ezen a héten körülbelül ez a harmadik veszekedésünk.
- Nem akarom, hogy bajod essen, ha megsérülsz, azzal én is sérülök - fogta meg a tarkóm, majd lejjebb hajolt, s várta, hogy mit reagálok arra, hogy meg akar csókolni. Én csak lábujjhegyre álltam és megcsókoltam.
- Remélem annyira nem haragszol rám - bújtam oda hozzá.
- Ne hidd azt, hogy ezzel minden el van rendezve. Ez már nem az első eseted volt, te bolond - ölelt magához. Egyből megcsapott a parfümének az illata. Marci illat. Hmmm....
- Rosszul vagyok - motyogta Zoé és már csuklott is össze. Nagy szerencse, hogy Balázs mellette volt, mert ha nem lett volna ott, a feje koppan a betonon.
- Zoé - ment oda köré mindenki.
- Innen nincs messze a kórház, siessünk - szólalt meg Bálint. Balázs felkapta Zoét és 5 perc alatt a kórházba is voltunk.
Mikor odaértünk, az orvosok nagyon rendesek voltak. Persze, ezt mint, ironikusan mondom. Senki nem foglalkozott velünk, a recepción pedig azt mondták, várjunk. Nem vártam sokat, azonnal felhívtam Zoé apukáját.
- Minden rendben van, Flóra? - szólt bele elég vidám hangon.
- Laci bácsi, annyira sajnálom, Zoé kórházba került és senki nem foglalkozik velünk - szipogtam bele a telefonba.
- Mi történt? Maradjatok ott, azonnal megyek.. - nyomta rám a telefont.
- Nem hiszem el, hogy mindig bajba keveredtek és nekünk kell kihúzni titeket a csávából - nézett ránk Balázs mérgesen.
- Azért te se vagy szent - szólt rá Atis.
- De én legalább megtudom magam védeni - vágott vissza.
- Ringbe megtudod magad védeni, de meghátrálsz egy kissé hiperaktív kislánytól - mondta Dani, ezzel Zoéra célozva. Mindenki kussban volt, hiszen tudtuk, hogy igaza van.
Zoé apukája futva jött be az osztályra és Balázsnak intett, hogy kövesse. Nem tudom, hogy valami sugallat volt vagy megérzés, de ahogy hátrafordultam, nem tetszett amit láttam. Megszeppenten rángattam meg Marci pulcsija ujját.
- Azt hiszem, balhé lesz.