Huszonötödik fejezet

zene

December közepét tapossuk. A hó ahogy jött, olyan gyorsan el is olvadt. Én ennek persze csak örültem, nem volt kedvem szinte mindennap a hóban fetrengeni, miután a fiúk jól otthagytak a megfürdetésem után. Igen, igen. Amíg szinte tömbökbe állt a hó, addig minden egyes nap, hazafele menet, minden lányt megfürdettek. Az elején még harcoltam, de a végén már feladtam. Nem láttam túl sok értelmét, hogy hadakozzak ezekkel az állatokkal.
Már jóval előre gondolkodok, hogy kinek mit adjak karácsonyra. Az osztályban eddig még senki nem emlegette az ajándékozást, bár van egy olyan sejtésem, hogy valaki biztosan felfog ordítani óra közben, hogy mi lenne ha... Ez általában így szokott lenni.
Mivel már mindenki kezdett megőrülni a téli szünet gondolatától, nagy ívbe tojtunk minden tanulásra, és a tanárok jobban látták, ha szünet után zargatnak minket a témazáróikkal. Így kihasználva a helyzetet, sőt már régen voltam Marcival valahol, be akartam hajtani rajta valamit.
- Ééés most behajtom rajtad az ígéretedet - fékeztem le előtte órák után. Kint álltak a szokásos helyükön a többi sráccal, sőt volt néhány felsőbb éves is a körben - minden bizonnyal Marci csapattársai. Összeráncolt szemöldökkel nézett rám, nem értette ezt a hirtelen kitörést. Szinte észre sem veszem, hogy Marcinak az az első, ha együtt vagyunk, vagy összetalálkozunk, hogy átfogja a derekamat. Ezzel is jelezve, hogy hozzá tartozom. - Hé, ne nézz így rám, nem azt akarom kérni tőled, hogy ölj meg valakit - fogtam közre az arcát a tenyeremmel és nevetve néztem a még mindig gyanakvó képét.
- Nem tehetek róla, ha egyszerűen Zoé minden hülyeséggel teli tömi a fejed - sóhajtott fel.
- Hé! - háborodtam fel. - Az csak egyszer volt! Jó... többször - gondoltam bele. Ott volt a parti, a boksz meccs és sok más hülyeség, amit elkövettem csakis a szőke miatt.
- Na, mit szeretnél? - túrt bele a hajamba, majd le mosolygott rám, amitől bizsergés indult el a gyomromból. Ééééédes istenem, ez az ember egyszer megfog ölni!
- Még egyszer megígérted nekem, hogy elviszel az egyik edzésedre - vigyorogtam fel rá.
- Muszáj? - nyafogott, mint egy kislány. Holott tudtam, hogy imponál neki az, hogy nem felejtettem el, és kíváncsi vagyok arra, hogy hogy teljesít abban a sportban, amire az életét feláldozta.
- Mi az, csak nem félsz, hogy kiderül előttem, hogy egyáltalán nem vagy kézilabdás és vízhordó fiú vagy? - csúfolódtam vele, mire mellettem Balázs felröhögött.
- Na mi az Marcika, terrorizál az asszony? - veregette vállon.
- Voltál már meccsemen, nem vagyok vízhordó fiú - morogva elengedett. A megszokott meleg hiánya, amit az ölelése okozott, rosszul esett. Mintha meztelenre vetkőztettek volna a mínusz tíz fokokban.
- Naa, Marci - bújtam vissza az ölelésébe. - Csak vicceltem - másztam szinte bele a téli kabátjába.
- Amúgy is, neked ma edzésed van, nem? - ölelt át, mire magamban elfojtottam egy vigyort. Ezt a csatát bizony én nyertem!
- Nincs, szünetem van - vigyorogtam fel rá. - Év elején több próbám lesz, mert megint versenyek lesznek, de addig szabad vagyok mint a madár - nevettem fel. Nem is tudom hirtelen honnan jött ez a sok energia belőlem. Jah, már tudom. Zoé megitatott velem vagy egy liter kólát.
- Ez azt jelenti, hogy randizhatunk? - karolta át a szabad vállamat Bálint. Ami valljuk be, nem volt túl jó ötlet.
- Háromig számolok, és ha nem veszed le a kezed a csajom válláról, tőből tépem ki - morgott rá Marci. Ééés ugyan ott vagyunk.
- Marci, állj le - simítottam végig a dzsekijén. Nem hatott rá semmit. Folytatta.
- Ha még egyszer meglátom, vagy megtudom, hogy hozzáértél Flórához, esetleg ráhajtasz... pokollá teszem az életed - mászott bele szinte Bálint arcába. A karjánál fogva húztam vissza, és esdeklően néztem Balázsra, mert tudtam, hogy csakis mi ketten tudunk rá hatni. Egyből vette az adást, és közéjük állt. Arrébb ráncigáltuk Marcit, de még így is hallottam Zoé pattogásait.
- Ez az szépfiú, mondd meg neki, bumbum - imitált hozzá boksz ütéseket. Mostanában túl sokat van együtt Balázzsal. - Naaaa, miért szedtétek szét őket? - konyult le a szája. - Végre lett volna valami kis izgalom - mormogott.
- Marci, figyelj, ezzel nem oldasz meg semmit - beszélt hozzá halkan Balázs. - Csak rondítasz a dolgokon. Bálint nem akar semmit Flórától, szimplán gyökér, minden mozgó dolgot meg akar dugni - csitítgatta, amikor látta, hogy fújtat. Marci csak mereven nézte Bálint alakját, aki zavartan ácsorgott Tomi mellett.
- Tudod jól mi volt akkor is - szólalt meg halkan percek múltán, de még így sem lazított a tartásán. Nem is az, hogy megijedtem tőle... de... furcsa volt látnom, mennyire védeni akar. Balázs fél szemmel rám nézett, majd visszafordult Marcihoz.
- Tudom. Tudom, hogy mit éreztél. De az akkor volt. Flóra melletted van, nem megy el - veregette meg a vállát, majd még egyszer rám nézett, próbált vetni rám egy mosolyt, majd visszament a szőke mellé. Ott álltam szótlanul mellette, nem tudtam, mit mondhatnék. Kissé össze voltam zavarodva. Miről beszélgettek az előbb? Miről volt szó?
- Menjünk haza, Marci, rendben? - indultam meg hazafele. Nem hallottam, hogy egyből elindult volna utánam, de nem néztem hátra. Amikor két sarokkal lejjebb jártam már, akkor hallottam, hogy utánam siet, majd elkapja a karomat. Ezúttal nem ijedtem meg, mert tudtam, hogy Ő az, aki megállított. Várakozón néztem rá, vártam a magyarázatát az előbbi szituációra. Hogy miért lett ennyire dühös Bálintra. Fújtatott a futástól, próbálta rendbe szedni magát. - Mi volt ez az egész? - kérdeztem szótagolva, hogy hatásosabb legyen a kérdésem. - Az oké, hogy féltékeny vagy Bálintra, de ennyire?! Én adtam rá okot, hogy az legyél? Mert valahogy én nem érzem úgy - hadartam. Amikor összezavarodott voltam, vagy kétségbeesett, mindig hadartam.
- Nem, dehogyis - lágyult el az arcvonása. - Én csak félek, hogy elveszítelek. Hogy gondolsz egyet és elmész és itt hagysz - fintorodott el. Gondolom az anyjára gondolt, aki pár hete kiköltözött a lakásukból.
- Miért mennék el? - ráztam meg a fejemet értetlenül. - Itt vagyok veled, bármi bajod van, tudod jól, hogy velem megbeszélheted.
- Még mindig bennem él, ahogy Bálint megcsókol téged és én meg csak ülök ott veletek szembe tehetetlenül, vagy ahogy látom, hogy a srácok végig mérnek vigyorogva, vagy hogy hallom az öltözőkbe, amikor nem látnak engem, hogy mennyire meghúznának téged - rázta a fejét, és a száját összepréselte. - Feldühít. Néha már kénytelen vagyok elmenni Balázzsal az edzésére, hogy kiadjam magamból ezt a dühöt.
- Marci..
- Tényleg sajnálom Fló, oké? - túrt bele a hajába idegesen, szinte tépte a haját. - Próbálom magam kontrollálni, de nem mindig sikerül - vallotta be. Szó nélkül öleltem át a derekát, és vártam, hogy Ő is átöleljen.
- Nem foglak elhagyni, ezt vésd a buksidba! - böktem rá a homlokára, mire elmosolyodott.
- Nem is hagynám - bújt bele a nyakamba, mire borzongás futott végig rajtam.

***

Marci szobájában ültem, vártam, hogy összeszedje a cuccait, és elmehessünk végre az edzésére. Körülbelül délután fél hat lehetett, már voltunk is nálunk, Marci aranyosan el is kért otthonról, hogy még véletlenül se essen ki a pikszisből. Mögötte kacarászva néztem a jelenetet, amint full vörös fejjel kér el aputól, akin láttam, hogy percek kérdése és kitör belőle a nevetés. A lényeg a lényeg, hogy aranyosan viselkedett. Az apukája otthon volt, Marci azt mondta, hogy most egy darabig otthon dolgozik - amit meg is értek. Zoli bácsi -Marci apuja - kedvesen fogadott, láttam rajta, hogy mennyire örül neki, hogy Marci boldog velem, és azt is, hogy mennyire szereti a fiát. Nos, az anyukájáról véleményt nem tudok mondani, mert amikor csak találkoztam vele, ridegen viszonyult hozzám. Mellettem egy sporttáska hever, körülöttem zokni, póló meg mi egymás, amit Marci éppen kifele hajigál a szekrényéből. Majd amikor mindent kihajított a padlóra, neki állt belegyűrni a táskába a ruhákat.
- Ez olyan Lőrincze-féle pakolás? - kérdeztem nevetve, majd belenyúltam a táskájába, hogy legalább a pólókat és gatyákat összehajtogassam. Bólogatott, majd felém hajolt.
- Tudom, hogy levesz a lábadról, ne is tagadd - vigyorgott rám pajkosan, és nyomott egy puszit a szám sarkába. Mosolyogva megráztam a fejem, aztán hagytam, hogy felhúzzon az ágyról és kézen fogva sétáljunk le a lépcsőn. Marci apukája intett nekünk, majd miután magamra szenvedtem a cipőmet, elindulhattunk. Út közben beszélgettünk, először semleges témákról. Suli, lecke ilyesmi. De aztán kiszökött a számon egy kérdés:
- Jobban érzed magad így, hogy anyukád nincs veletek? Boldogabb vagy? - kérdeztem meg, mire éreztem, hogy az engem átkaroló keze teljesen megmerevedik. Néhány percig hallgatott, már már vissza akartam szívni a kérdésemet, amikor válaszolt.
- Nem azt mondom, hogy jobban érzem magam.. de.. nyugodtabb vagyok. Nem kelek arra, hogy üvöltöznek és nem is arra alszom el. Apun látom, hogy megtört, de viszont azt is, hogy megnyugodott - vont vállat, majd miután kimondta, egy hatalmasat fújt, mintha végre megszabadult volna valamitől. Együtt érzően rá mosolyogtam, és nyomtam egy puszit az arcára. Mikor elhúzódtam, a telefonom rezgett a zsebembe. - Fogadjunk, hogy az Abonyi lány az - tippelgetett, de én már addigra ránéztem a képernyőre.
- Talált - fogadtam el a hívást, és éreztem, ahogy Marci el kezd nevetni.
- Bééééééééééééééébi - visított bele a telefonba, mire még a mellettem álló srác is abba hagyta a nevetést és rám nézett értetlenül.
- Mondjad, szöszi.
- KAPTAM PUSZIIIIT - üvöltözött. Kénytelen voltam eltartani a fülemtől a telefont, ha nem akartam megsüketülni.
- Kitől? - kérdeztem értetlenül. Ha megint valami hülyeséget csinált, és rámászott valakire én esküszöm megtépem.
- Balázstól - mondta.
- Ez most komoly? - kérdeztem vigyorogva.
- Nem, csak szopatlak - röhögött fel, mire azon voltam, hogy most nyomom rá a telefont. - Mielőtt rám nyomnád, üzenem a kis barátodnak, ha bármit csinál veled, elbúcsúzhat a péniszétől. És tudom, hogy most ezt hallja, szóval pástok srácok - cuppogott egyet, majd Ő nyomta rám a telefont. Marcival csak bámultunk egymásra, majd először Ő szólalt meg.
- Gondoltál már arra, hogy ezt a lányt be kéne csukatni valahova? - kérdezte full komolyan, mire belőlem kibuggyant a nevetés, és szó nélkül tovább mentem a csarnok felé. Amikor beléptünk az ajtón, megcsapott a meleg. Nem hiába fűtenek, nem akarják, hogy a kicsi sportolóik megfázzanak. Míg én a lelátók felé vettem az irányt, Marci az öltözők felé. Fél úton egy szájra puszival váltunk el, és sietett átöltözni. Amíg fel nem jöttek a pályára melegítőkben, nadrágokban, addig szét néztem. Jó nagy csarnok a városi, pár alkalommal már léptünk itt is fel, vagy tartották itt a gálákat. Marci amikor kilépett egyből a lelátóra szegezte a tekintetét és engem keresett, s mikor megtalált egy hatalmas vigyor terült szét az arcán. Fél óránként egy-egy öt perces szünetet tartottak, a harmadik szünetnél, felült mellém a lelátóra. - Na eddig milyen? - szuszogott hangosan, majd nagyokat kortyolt a palackjából.
- Ügyesek vagytok - mosolyogtam rá, mire odahajolt és nyomott egy puszit az arcomra.
- Hé Lőrincze! - kiáltott oda az egyik csapattársa. - Gyerünk vissza, még van egy óránk!
- Megyek - mormogta, majd adott egy rövid csókot, rám kacsintott és a székek között ugrált le a pályára. Az óra fél nyolcat mutatott, és a srácokon láttam, hogy már kezdtek fáradni. De az edzőjük azt mondta, muszáj, mert a bajnokságra fel kell készülniük. Most nem gyakorolták a kapura dobást, hanem egy random meccset játszottak. Szétválogatták az embereket, és az edzőjük belefújt a sípba, miszerint elindult a meccs. Tudtam nagyon is jól, hogy a férfi kézilabda kemény sport, de csak most tudtam megbizonyosodni róla, hogy mennyire. Szem rebbenés nélkül lökdösték egymást, teljesen aktív és felperzselt játék volt. Mintha csak erre vártak volna - valószínűleg így is volt, a sok gyakorlat után felüdülés volt számukra az igazi játék. Marci eszméletlen sok lövést produkált, az edzője elismerően bólogatott a teljesítménye láttán, mire elöntött a büszkeség. Tudom, hogy mennyire szereti a kézilabdát, sosem adná fel, ha rajta múlna. Végül, mikor lefújta a játékot, 29-25 volt a végeredmény Marci csapatának javára. Volt még öt levezető körük, és mehettek az öltözőbe tusolni, míg én kint várakoztam a csarnok előterébe. Fél tíz volt már, korom sötét volt kint. Hálát adtam az égnek, hogy Marci hazakísér, sosem szerettem sötétben mászkálni, sem az utcán, sem a házban. Addig, míg nem végeztek a fiúk a Facebook-omat nézegettem. Láttam a táncos csoportban, hogy Rami teljesen fel van pörögve az újévi edzésektől, mindenkitől kéri, hogy jelenjen meg, mert ezek a versenyek nagyon fontosak. Már előre felrakta a koreo zenét, és le is videózta saját magát, meg az egyik edzést, hogy a szünetben is gyakoroljunk. Nincs mese, ha azt mondja, hogy otthon is gyakorolj, akkor otthon is gyakorolsz. Épp a csoport videót néztem, amikor még egy fej hajolt a telefonom felé. Kicsit ijedten hőköltem hátra, de rögtön meg is nyugodtam, amikor láttam, hogy csak Marci az. - Mit nézel? - kíváncsiskodott és kaptam egy szájra puszit.
- Rami teljesen fel van pörögve az edzésektől. Ha rajta múlna már most neki állnánk felkészülni - sétáltam ki az általa megtartott üvegajtón.
- Mikor is lesznek majd a versenyek?
- Január vége felé, azt hiszem. Neked mikor kezdődik a bajnokság? - néztem fel rá, bár a sötét miatt csak az arca körvonalát láttam, és a csillogó szemeit.
- Ahogy visszaérünk a suliba - mondta izgatottan. - De, várjál - torpant meg egy pillanatra, és én már azt hittem, hogy ott hagyott valamit, s vissza akar menni érte. - Te is eljössz ugye?
- Tudod jól, hogy elmegyek, ha nem lesz edzésem vagy bármi más - értetlenkedtem.
- Jó, csak ezt akartam hallani - rántotta meg a vállát, majd újra elindult. - Csak most jöttem rá, hogy mennyire jó volt, hogy te is itt voltál. Erőt adott - húzott oda az oldalához, majd átkarolt.
- Az őszi versenyemen, amikor rosszul érkeztem, nekem is te adtál erőt - másztam bele a mellkasába. Csípős hideg volt.
- Tényleg? Ezt nem is tudtam - hallottam a hangján, hogy egy ezer wattos mosoly virít az arcán. - Azt hittem az a Pöcze gyerek adott löketet - gúnyolódott.
- Marci - nyögtem fel unottan. - Megint kezded? Szabi a legjobb haverom.
- És? Tuti volt valami köztetek - makacskodott.
- Jó, ezt akartad hallani? - álltam meg, majd szembefordultam vele. - Igen, randiztunk. És igen, TI rontottátok el a randit. És tudod mit? Nem bánom, hogy elrontottátok, mert Ő a legjobb haverom. Elégedett vagy? - fújtattam, majd eltrappoltam mérgemben hátrahagyva Marcit.
- Aha - ért be és vigyorogva jött mellettem. - Ezt örömmel hallom.
- Bunkó vagy - morogtam, majd nem foglalkozva vele meggyorsítottam a lépteimet. Hihetetlenül mérges voltam Rá, meg a hülye féltékeny rohamaira.
- Fló - kapta el a karomat, majd maga felé fordított.
- Mi van? - kiáltottam fel idegesen. - Ki akarod kérdezni, hogy kihez volt még közöm? Marci ez már tényleg beteges. TE vagy az első barátom, fogd már fel. Előtted csak randizgattam. Megnyugodtál? Vagy soroljam fel azoknak a lényegtelen srácoknak a neveit is, akik akár egy pillantást vetettek rám? - gúnyolódtam vele prüszkölve az idegtől.
- Fló? - szólt megint.
- Tessék? - kérdeztem még mindig idegesen.
- Szeretlek - mosolygott le rám, azzal a tipikus mosollyal, amiről tudja, hogy mindig elolvadok tőle.

Huszonnegyedik fejezet

zene

Mikor hazaértem, csak bedőltem az ágyamba és azon gondolkodtam, hogy vajon mit tettem, hogy ezt érdemlem. Miért nem tudok egyszer, csak egyszer az életben, egy olyan fiút találni, aki normális és a családjával sincs gond? Mondjuk, lehet, hogy akkor az életem halál uncsi lenne. Amíg nem jött Zoé, jobbnak láttam megtanulni. Ha Ő átjön akkor tuti nem lesz egy perc nyugtom se. De peche van, mert ma megint edzésem van. Már ha el tudok menni a fájós lábammal... Mindenre tanultam egy kicsit, épp a töri füzetemet tettem el a táskámba, amikor nagy lendülettel nyílott a szoba ajtóm és egy szőke hajzuhatag ugrott rá az ágyamra.
- Na, mi van? Elfogyott a hűtőnkből a kinder tejszelet? - pakolásztam továbbra is rá se bagózva az ágyamba fetrengő tizenéves lányra.
- Nem - ült fel hirtelen a nyöszörgései után. - Hanem az edző most szólt, hogy a téli szünetem csak edzésből fog állni, mert év elején öt versenyem is lesz, és lesz külföldön is. És ahj - hisztizett.
- Te most ennek miért nem örülsz? A szertorna az életed! - néztem rá értetlenül.
- Tudom. De ki az a szerencsétlen, akinek a téli szünete nem a pihenésről, mézeskalácsról, ajándékról, tömérdek alkoholról és barátokról szól, hanem edz egy nyamvadt krétaporos tornaterembe? Persze hogy nekem!
- Hé nyugi van. Nem lesz vészes, kibírod. A szertorna az életed, ezért most ne akadj ki - másztam oda mellé. - Majd néhányszor elmegyünk veled, szokásod szerint itt aludhatsz nálunk, vagy én nálatok, elmegyünk bulizni, kocsmázni meg ilyenek. Átlagossá tesszük, de közbe oda kell figyelned az edzésekre!
- Igazából ezt akartam tőled hallani - vigyorgott az arcomba, majd rám vetette magát.
- A bokám te hülye - nyögtem fel, amikor éreztem, hogy a sajgó bokám természetellenesen visszafordult.
- Ja, hoztam a kenőcsöt - pattant le rólam, majd a földön levő hátizsákjába kezdett el kutakodni, míg nem előszedett egy nagy dobozt.
- Ez meg mi? - kérdeztem fintorogva, amikor kinyitottam a tetejét. Valami irtó büdös és undorító kinézete volt.
- Az edzőm mindig ezzel szokta kenni a sérüléseket. Pár óra, esetleg pár nap és csodák csodájára semmi bajod nem lesz - magyarázta.
- De ez rohadt büdös - adtam vissza a kezébe az orromat befogva. - Ezt biztos nem kenem magamra - ráztam a fejemet.
- Akkor szenvedni fogsz - rántotta meg a vállát.
- Jó, add ide - fújtatva vettem el tőle, és a levegőt a számon véve kenegettem a bokámat, ami természetellenesen lüktetett. - Ez biztos hogy használni fog?
- Hát igazából van pár mellékhatása - kezdte el olvasni a fehér papírt, amit egy gyógyszer dobozból szedett elő.
- Mi van? - kiáltottam el magam, és hagytam abba a lábam kenegetését.
- Azt írja - köszörülte meg a torkát. - Copfszerű kék szőr megjelenése fenéktájon vagy erőteljes lábszag évekig. Vagy lábra, kézre, nemi szervre ne kerüljön, ha került, így járt - először azt hittem Zoé csak szívat, de miután kitéptem a kezéből a papírt, én is átfutottam és tényleg ez volt ráírva.
- Te normális vagy? - ordítottam rá és szinte a szájába gyűrtem a papírt.
A nagy veszekedésünk közepette csak arra lettünk figyelmesek, hogy valaki áll az ajtóban. Marci volt egy zacskóval a kezébe. Elég érdekes látványt nyújthattunk Zoéval, mert rajtam feküdt és a kenőcsös doboz tartalmát próbálta rákenni a még jobban lüktető lábamra.
-Hé bro', ide csak én jöhetek be úgy, hogy senki nem vesz észre, vágod? - lépett oda elé Zoé és szó szerint alázta a gyereket. Az már más kérdés volt, hogy Zoé volt kb 158 cm, míg Marci 170 felett lehet.
- Engem a bátyja engedett be - motyogta zavartan Marci, de állta a tekintetét. Még ki kell tanítanom, hogy hatástalanítsa Zoé lehetetlen viselkedését... legfőképp, hogy megszokja mennyire gyökér ez az Abonyi leány.
-Nincs kifogás, 15 percet kapsz, addig lent leszek és kizabálom a hűtőt. Ha egy haja szála is meggörbül, esküszöm, letépem a.. - nem fejezete be a mondatot, mert már kint is volt a szobából és a lépcsőn való lemenetele... hagyjuk már, dübörgése elnyomta a szavait. Másodpercekkel később már hallottam, hogy nyílik a hűtőajtó, és szinte belemászik a finomabbnál finomabb kaják közé. Eskü veszek a szobámba egy hűtőt, és átpakolom oda a kajáimat. Nem igazság, hogy mindig az én kajámat szemeli ki, nem pedig mondjuk a tesómét.
- Ez a csaj még mindig fura - motyogta maga elé. Láttam rajta, hogy zavarban van, mert minden merre nézett, csak a szemembe nem. Nem reagáltam rá, sőt hozzá sem szóltam. Nem kéne haragudnom rá, de mégis fáj. Nagyon. Többször hallottam, hogy megköszörüli a torkát, mintha bele akarna kezdeni egy mondatba, de mindig visszavonulót fúj. Félszemmel láttam, hogy zavartan pillantgat rám, majd kapja el a tekintetét rólam. Sosem gondoltam volna ezt Marciról, hogy ennyire elesett és zavart lesz. Legfőképp, hogy miattam. Pedig eleinte egy megtörhetetlen, népszerű srác volt az osztálytársam, aki szerette hülyíteni a fejemet, de most egy megtört srác áll előttem, akinek tudom a titkát. Olyan titkát, amit csak pár ember tud. - Fló - mondta ki rekedten a nevemet. Ahogy kimondta a nevemet borzongás futott végig rajtam és elöntött a melegség. Ránéztem, és láttam, hogy keresi a megfelelő szavakat. - Tudom, hogy elbasztam tegnap. Anyuék folyton veszekednek. Miután tegnap elmentél, már egyáltalán nem rólam szólt a vita. Pénzügyekről. A házról. Róluk. Elfognak válni - mondta ki nagy nehezen azt, amit pár ember már előre látott. Megesett rajta a szívem. Nem lehetek ennyire hülye féltékeny liba, amikor a biztonságot nyújtó otthona egy csatatérré változik és két ember között kell, hogy válasszon. Lemásztam az ágyról, majd odasántikáltam a még mindig ajtóban álló fiúhoz aki először félve nézett rám, mint egy kisfiú, majd magához szorított. - Sajnálom Fló - suttogta bele a fülembe. - Szükségem van rád, nagyon.
- Tudom, Marci. Ne haragudj rám, kérlek. Hülye voltam tegnap, megijedtem - mormoltam bele a pólójába, mire végig simított a gerincemen és adott egy puszit az arcomra. - Adj egy csókot - nyúltam fel a tarkójához és lehúztam az arcomhoz. Belenevetett a csókba, és a derekamnál fogva még jobban magához húzott. Egy centi sem választott el minket egymástól. Belebújt a nyakamba, és belelihegett, amitől a nevetés rázott. Muszáj volt egy lépést hátrálnom, mert Marci rám dőlt, de rossz lábbal hátráltam, és a fájdalomtól összecsuklott a lábam. Marci még épp időben kapott el. - Francba - sziszegtem, amikor leültetett az ágyra és felhúzta a gatyám szárát. A bokám kétszerese lett az eredetinek és iszonyatosan lüktetett.
- Ez nem valami szép - simított végig rajta, mire én összerándultam a fájdalomtól. - Bocs - nézett fel rám, majd a zacskó után nyúlt az asztalomhoz. - Bementem a csarnokba, kérni az edzőtől egy kenőcsöt. Azt mondta, hogy egy nap háromszor kensz rá, és egy hét múlva nem lesz semmi bajod, csak ne erőltesd túl a lábad - vette ki a papírzacskóból a tubust.
- Ugye ennek nincs olyan mellékhatása, mint amilyet Zoé hozott nekem egy órával ezelőtt? - méregettem bizalmatlanul a kenőcsöt, ami a kezében volt.
- Miért mit hozott? Milyen mellékhatás? - nézett rám összeráncolt szemöldökkel. Átnyúltam az ágyon, és a kezébe nyomtam a dobozt, s annak tartalmát. Amikor elolvasta a mellékhatásait, a nevetés rázta. De amikor beleszagolt a dobozba, a nevetés alább maradt és inkább prüszkölni kezdett. - Ez valami kibaszott büdös. Mi az isten ez - tartotta el az orrától mielőtt újra tüsszögésbe ne kezdene. - Nem hiszem, hogy ilyen tünetek jelentkeznének, de szerintem jobban teszed, ha inkább megengeded, hogy abból kenjek a lábadra, amit én hoztam. Azt legalább tudom, hogy miből készült és hogyan hat. Nem akarlak kórházba vinni - villantott rám egy aranyos mosolyt, amitől olvadozni kezdtem. Az olvadást a fájdalom vette át, amikor óvatosan megfogta a lábam és kenegetni kezdte. Amint rákente, a kence hűsíteni kezdte a lábamat és éreztem, hogy a lüktetés alább marad. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, és hálásan nyomtam egy puszit az előttem guggoló Marci homlokára.
- Mi volt ez a sikítás? - rontott be Zoé csokis fogakkal.
- Nyugi Zoé, csak a rossz lábamra léptem rá, amikor Marci megcsókolt - néztem fel az ajtóban álló szőkeségre.
- Hogy mit csináltál az én egyetlen lányommal, te galád - kezdte el püfölni Marci vállát de ő meg se rezzent, csak nézett rá.
- Nyugi Zoé - húztam le magam mellé az ágyra. - Mindent megbeszéltünk - mosolyogtam rá Marcira, mire Ő viszonozta. Utána beszélgettünk egy  kicsit, de Marcinak edzésre kellett mennie, Zoé pedig lassan most fejezi be a Dr. House 5. évadát. Nem tudom, hogy bírja nézni minden egyes nap. Jó, mondjuk én is néha megnézem, de csak ha nem megy más a tv-be. Este anya nagyon megijedt, mert a bokám nem akart apadni, már felakarta hívni Zoé apukáját, szinte a lelki szemeim előtt láttam, ahogy megakarja műteni a lábamat telefonos segítséggel, de meggyőztem róla, hogy semmi szükség későn hívogatni bárkit is, elég lesz a vizes borogatás. Reggel arra ébredtem, hogy valami vizes ér az arcomhoz. Ami nem volt más, mint a kötés a lábamról. Na ezt hogy is hoztam össze?! Jó kérdések egyike.
Egész nap bicegtem a suliban, de szerencsémre Marci segített. Ő volt az én élő mankóm. Körülbelül ez a lábfájós eset másfél hétig tartott. November végét írtuk már, lassan belenyúltunk december első napjaiba. Mindenki izgatott volt, hiszen közeledett a Mikulás napja. Igen, érett gimnazisták vagyunk..
- A mikulás - kiáltott fel Zoé, a december hatodikai hideg reggelen, amikor fagyoskodva besiettünk a suliba.
- A szád - röhögött Balázs, ezzel együtt látszott a levegőben a lélegzete.
- Ezt nem értem - tanakodott Tomi, miközben ledobta a cuccait a padjára.
- Tudod, mi-kulás.. a szád, ami magyarul annyi, hogy szaros - magyarázta neki Bálint és rajzot is imitált hozzá. Fintorogva néztem őket, míg Marci csak nevetett rajtuk.
- Jaaaa vágesz' - bólogatott hevesen Tomi.
Becsöngő után Kövesdy azonnal berontott és kezdte volna az anyagot leadni, amikor valaki kopogtatott az ajtón.
- Hohooo itt a Télapó - rontott be egy 12.-es fiú Lolával az oldalán, aki krampusznak volt öltözve. Ahha, szóval akkor ezért hiányzott. A kis gonosz, nem mondta, hogy krampusz lesz. Énekelnünk kellett, és addig, amíg énekeltük a Télapó itt van gyerekdalt, mindenki kapott egy szaloncukrot.
- Én jó voltam az istenit! Kettőt érdemlek - követelte üvöltve Zoé a télapó arcába. - És ez tuti kókuszos, cseréld ki! - vágta hozzá a kék csomagolópapírú cukrot. A gyerek nem akart leállni vele veszekedni, így egy fintor után kicserélte neki a szaloncukrot és kapott hozzá még egyet. Kövesdi szerint Zoé pofátlan volt, így kihívta felelni, de így is 4-est kapott. Mázlista. Az első óra után, Zoé szinte minden szünetben Bálinttal és Tomival az oldalán a mikulásnak álcázott végzős srácot kergették a folyosókon. Már úgy voltam vele, hogy veszek nekik egy zacskó szaloncukrot, ezen ne múljék, csak ne égessenek már le minket ennyire. De úgy tűnt, hogy ez a többieket egyáltalán nem zavarta, sőt élvezték.
Ahogy kicsöngettek az utolsó óráról, s kiléptünk az utcára, fehérség fogadott minket. Szállingózott a hó, a kocsik tetején már jókora hókupac halmozódott fel. A fiúk egyből rohantak, hogy a kezükben hógolyót készítsenek, és a lányokat meg is fürdessék a hóban. Igen, azt hiszem megérkezett Debrecenbe is a tél.

Huszonharmadik fejezet

zene

Nem is tudom mit éreztem. Csalódottságot? Megbántva éreztem magamat? A válasz igen. De viszont hazaérve, a szobámban elgondolkodtam. Igen, Marci megbántott. Igen, csalódtam benne. De mégis mit képzelek? Alig vagyok 16 éves és azon rágódom, hogy Marci nem engem akar elvenni feleségül. Ráadásul ha két hónapja ismerjük egymást. Ez egy kicsit abszurd. De azért szíven ütött. Az anyja egész egyszerűen meg nem normális. Mi jogon mondja meg a fiának, hogy kit vegyen el feleségül? Hol vagyunk? A 18.-19. században, vagy mi?!

Muszáj volt kiszellőztetnem a fejemet, így remélve, hogy nem késtem még el, összepakoltam a cuccaimat és már futottam is a buszra, hogy ne a gondolataim uralják a testemet, hanem a zene. A többiek kitűnő kedvvel köszöntöttek, ölelésekkel, puszikkal.
- Megtért a báránykák, ismét - vigyorgott rám Szabi, amikor a közelembe férkőzött.
- Szia neked is, tökfej - ugrottam a nyakába nevetve. Csak remélni mertem, hogy a többiek jókedve rám is rám ragad. Egy új koreográfiába kezdtünk, amit már most imádtam. Kicsit gyorsnak találtam a tempót, de úgy voltam vele, hogy majd miután megtanultam, az is menni fog. - Ezt nem hiszem el - mérgelődtem, amikor már hatodjára sem jött össze a lépés. A koncentráció ma nagyon nem ment, semmilyen téren. Hála Neki.
- Na, mi az szépike, nem megy? - csapódott oda mellém Szabi.
- Nem - ráztam a fejem lemondóan.
- Gyere, kisegítlek - állt mellém, majd elkezdett számolni. Szépen lassan tanította a lépéseket újra, félig meddig sikeresen is. - Oké, nem tudom mi van veled, te elsőre megjegyzed a koreográfiát és utána tökéletesen el is tudod táncolni. Szóval, mi a baj? - állt meg előttem sóhajtva. Én csak lihegve próbáltam magam összeszedni. Mind fizikailag, mind lelkileg. - Flóra! - legyezett előttem a kezével, amikor nem válaszoltam, csak bambultam magam elé. - Gáz van a szép fiúval? Helyre rázzam.. ? - mutogatott maga mögé, miszerint indul is, ha rábólintok a dologra, amikor rájött mi a bajom.
- Nem, Szabi, nem kell - ráztam a fejemet gyorsan. - Figyi, edzés után ráérsz? És akkor elmondok mindent. Bár, valószínűleg pofán röhögsz, de valakinek el kell mondanom, egy olyan embernek, aki nem igazán ismeri Őt - néztem rá kérlelően.
- Persze, kicsi lány - mosolygott rám, majd mikor Rami szólt, hogy álljon mindenki a helyére, vége a szünetnek, maga után húzott és beállt mellém. Amolyan biztosítékként. De ennél többről volt szó. Tudtam, hogy Szabi tűzbe is tenné értem a kezét, ha arról lenne szó.


- Na, meséljél már. Megöl a kíváncsiság - fészkelődött izgatottan a hamburgerével a kezében. Magába tömött már kettőt, de még így is volt előtte kettő és még egy nagy tál sült krumpli. Hihetetlen a srác.. annyit eszik, és mégis rohadt vékony. Mázlista, az egyszer biztos.
- Ugye.. Marcival pár hete járunk.. ma nem volt suliba. Aztán.. elmentem hozzájuk, az anyukájáék veszekedtek, és elmondta, hogy miről. Rajta. Azt akarja az anyja, hogy Marci majd elvegye feleségül az anyja legjobb barátnőjének a lányát - meséltem el fintorogva, miközben egy sült krumplit cincáltam szét, és amikor már megütötte az undorító skálát, kipöcköltem a kezemből. Szabira néztem, akiben érlelődött a reakció. Először is megütközve nézett rám, majd ivott egy kortyot a kólájából, s azt ízlelgette a szájában, majd miután lenyelte, egész egyszerűen csak ennyit mondott:
- Te hülye vagy.
- Mi? Most miért? - kérdeztem értetlenül. - Nem hallottad mit mondtam? Az anyja megszabja kit vegyen el feleségül!
- És? Jó, tudom ez durván fog hangozni, de te ebbe nem szólhatsz bele. Csak megmutathatod az anyjának, hogy téved ezzel kapcsolatban, Ő nem határozhatja meg, hogy Marci kivel legyen. Ha téged szeret, ha veled akar lenni, akkor ez így van. És amúgy is, elmondásod szerint, a kis csaj még csak 12 éves. Nem valami törzsben vagyunk, ahol 12 évesen már hozzáadják a lányt egy sráchoz, szóval azt felejtsd el, hogy holnap már Marci férjes ember lesz. Ez még rohadt messze van. Most kezdtétek a gimit. Az is csoda, hogy egyből egymásra találtatok, valakinek évekbe telik, hogy kiismerjék egymást annyira, hogy egyáltalán valami kapcsolatot tudjanak létesíteni egymással. Ti kivételes eset vagytok. Nem szabad, hogy ilyen hülyeségeken veszekedjetek, amin általában szoktatok. Nem vagytok már 11 évesek, de tényleg. Üljetek le, beszéljétek meg. De leginkább Marci mellett állj, mert ahogy kiveszem, a szülei hamarosan elfognak válni. Vele kell lenned, nem ellene, ne nehezítsd meg a dolgát, Flóra!
- Ugye tudod, hogy meglep, hogy egyáltalán tudsz okosat is mondani? - szólaltam meg egy kis idő után, amikor rájöttem, hogy a Pöcze gyereknek igaza van. Rám nézett, elmosolyodott, és megint kiderült, hogy a kedvessége határtalan:
- Takarodj.
Egy szívet formáltam a kezemmel, majd miután befejezte az evést, hazakísért. Egész úton nevettetett, hiszen tudta, hogy ez most a legtöbb, amit tehet értem. Amikor hozzánk értünk, átöleltem, adtam neki egy cuppanóst hálám jeléül. Otthon még lefekvés előtt muszáj voltam valamit tanulni, s csak fürdés után zuhanhattam mély álomba. Mivel este elfelejtettem bekapcsolni az ébresztőmet, a bátyám volt az ébresztő órám.
- KURUCZ FLÓRA ÉBREDJ FEL, ÉG A HÁZ, GYERÜNK GYORSAN A BÚVÓHELYÜNKRE, JÖNNEK AZ UFOK - ordítozott a fülem mellett, mire kómásan felnéztem.
- Most ég a ház, vagy az ufok jönnek? Nem tök mindegy - nyöszörögtem a takaróm alatt.
- Mindkettő - rántott vállat. - Kelj fel, mert elkésel - hagyott ott végül. Nyögve nyelősen, bár sikerült kikelnem az ágyból. Ma csak annyit tudtam tenni a kinézetemet illetően, hogy magamra rángattam egy fekete farmert, egy fél vállas pólót, és a bőrdzsekimet. Valószínűleg annyira el lehettem varázsolva, hogy az edzőcipőmet vettem fel, ráadásul kávé nélkül indultam el otthonról. És így is a tanár előtt egy perccel estem be a terembe.
- Na mi van kis szívem, veled még sosem volt olyan, hogy elkésel - figyelte ahogy kipakolok a táskámból.
- Elég szar napom volt tegnap - bújtam bele a táskámba, ezzel megpróbálva elkerülni Marci pillantásait.
- Miért érzem úgy, hogy köze van a folyamatosan minket bámuló szépfiúnak? - tett egy kósza pillantást az első padsorra.
- Mert köze is van - mormogtam, majd végleg Horváthnak és a matematikának szenteltem a figyelmemet. Az már más kérdés, hogy félig aludtam, de mindegy. Kicsengőkor Marci már felállt a helyéről, és felém vette az irányt, de én a padok között kikerültem, és lementem a büfébe, hogy végre megihassak valami koffeintartalmú italt. Na, meg a beszélgetés idejét is elakartam húzni egy kicsit. Jelzőig bujdostam a suli különböző pontjain. Kövesdivel voltunk, aki feleltetett. És a kiszemeltje Dani volt, aki hablatyolt valamit az Odüsszeiáról, szerintem fogalma sem volt, hogy miről beszél, a szünetben két perc alatt próbálta megtanulni az amúgy három oldalas anyagot, amikor megtudta, hogy felelni fogunk. Kegyelem kettest kapott, de nem nagyon hatotta meg.
- Győzni jöttem, de a kettes is jó lesz - rántott vállat, majd visszasétált a helyére a röhögéseink közepette. Ezután tovább mentünk az anyaggal, Kövesdi egész kicsengetésig csak beszélt. Szünetben próbáltam úgy helyezkedni, hogy Marci ne közelítsen meg, és a szőke ki is segített benne. Berángatott a lány mosdóba és csak jelzőkor mentünk vissza a terembe. Dupla angol következett, és erősen kellett koncentrálnom, hogy minden egyes szót, mondatot megértsek. Lélekben nem voltam jelen az órán. Annyira elbambulhattam, amikor azt vettem észre, hogy valaki nyávog mellettem. Oldalra néztem és Tomi-Bálint páros nézett rám nagy, boci szemekkel nyávogva, mire a mellettem ülő szőke is beleszállt a nyávogásba.
- Oh my god - a tanár csak ennyit tudott mondani. Fuldokolva a nevetéstől ültem a nyávogások közepette, míg rákezdett a két előttünk ülő lány is, sőt Atis és Dani is. Csak Balázs, Marci és én nem. Marci csak fáradtan elmosolyodva nézte a többieket, s pont elkapta a pillantásomat. A mosoly egyből az arcomra fagyott, amikor könyörgően nézett rám, és inkább egy torokköszörülés után visszafordultam a két kandúr felé. Smith tanárnő, ahogy csak tehette leadta az anyagot, majd ki is robogott a teremből, már nem bírta tovább velünk idegekkel. Ma is elég szép napunk volt, így én egy baracklé és egy puffasztott rizs keretében társultam a többiekhez. Csak a két jómadár hiányzott a társaságból, így megkönnyebbülve ültem fel a szőke mellé, aki egyből el is vett egy puffasztott rizs karikát. Igazából már meg sem lepődök, úgy kezel, mint a testvérét, úgy jár a házamba, mintha ott lakna, úgy használja a cuccaimat, mintha az övéi lenne. Az, ha beleeszik a kajámba, már nem oszt, nem szoroz a dolgokon.
- Még mindig nem beszéltetek? - nyammogott mellettem. Csak megráztam a fejemet, majd apró darabokra törtem a kezemben lévő karikát. - De miért nem? - nézett rám értetlenül. - Ne legyetek már hülyék, összeilletek, tök jól megvagytok, de folyton veszekedtek.
- Nem az iskolában akarom ezt megbeszélni - zártam le röviden. A folyosón egy Zedd szám szólt. Ismertem, de a szövegét nem tudtam, ellenben a fiúkkal. Üvöltözve énekelték végig a számot, miközben felmentünk az osztályterembe.
- Uh, olyan régen buliztam - ugrált a tábla előtt Atis.
- Nekem elég volt a múltkori - fintorgott egyet Lola, mire Atis abba hagyta az ugrálást és belátta, igaza van.
- Na, de srááácoook, pénteken valamit csinálhatnánk. Nem elvadulni, csak együtt lenni, iszogatni, bulizni - pörgött fel teljesen Bálint. Addig nem hagyta békén a többieket egész nap, amíg bele nem mentek. Én csak vállat rántottam, hiszen tudtam, hogy valaki így vagy úgy, tuti elráncigál magával. Tesin osztályzás volt talajgyakorlatból és szertornából. A fiúk konkrétan nem csináltak semmit, hanem minket bámultak. Pállfay ennek nem igazán örült, de Ő is kíváncsi volt az osztályzásunkra. Na, innentől őszintén remélem, hogy a következő órán Ők fognak szertornázni.
- Na lányok, kezdjünk bele - ült le egy zsámolyra Fekete, és felütötte a kis zsebkönyvét. - Legelső áldozat, Abonyi Zoé. Zoé, ha bármit rosszul tapasztalsz, rögtön szólj. Nem akarom, hogy megismétlődjön a múltkori.
- Rendben tanár úr - pattant fel a gerendára. Igazából nem is azért izgultam, hogy ne rontsa el, hogy ne kapjon rossz jegyet. Hanem, hogy ne legyen semmi baja. De Zoé könnyen vett minden akadályt. Olyan profi módon - jó, egy szertornásztól mit várok - mutatta be a gyakorlatokat, hogy konkrétan mindenki szájat tátva bámulta.
- Nem csalódtam - mosolygott Fekete. - Két darab csillagos ötös.
- Máson is tudsz ennyire pörögni, meg ugrálni mint ezen a gerendán, kislány? - üvöltött oda Olivér, mire Balázs felpattant, és már neki rontott volna, ha Marci nem áll elé és csitítgatja.
- Tudok, de mivel neked olyanod nincs, amin megcsinálhatnám, szóval szerintem ez tárgytalan kis szívem - kacsintott rá a gyerekre, Olivér meg jól besült. Nem csak a mi osztályunk röhögte ki, hanem még pár a-s srác és lány nevetett velünk.
- Gyerekek, elég legyen. Linda, te jössz - bökött a fejével a gyűrű felé. Linda ugyanolyan könnyedén vette az akadályokat, mint Zoé. Nem csoda. - Rendben, ez is két csillagos ötös, szép volt - bólintott. - Flóra, gyerünk!
A számat rágva álltam meg a szivacs előtt, hogy bemutathassam az öt elemből álló gyakorlatot. Zoé és Linda is segített benne, de azért még mindig félve állok a talajgyakorlatokhoz. Egy tigrisbukfenc, mérleg, kézenállásból átfordulva gyertya, aztán egy spárga, majd egy cigánykerék.
- A legegyszerűbb elemek, még is csodálatosan megcsináltad. Megpróbálkozol a gyűrűvel?
- Ha nem muszáj, inkább nem, tanár úr. Inkább a gerendát próbálnám meg - indultam meg a gerenda felé, s bíztam benne, hogy amiket Zoé mutatott, tanított most hasznomra válik. Dupla érintéssel lépkedtem végig a keskeny résen, a közepénél egy mérleg állást mutattam be, de annyira izgultam, hogy ne essek le, hogy megbicsaklott a bokám. Szerencsére megtudtam tartani az egyensúlyt, így egy nagy levegő után folytattam.
- Ezért megajánlok egy négyest. Lola, te jössz.
Lola gyakorlata hasonló volt az enyémhez, s mire végzett, az órának is vége volt, de Fekete még azt akarta hogy nyújtsuk ki magunkat, nehogy izomlázunk legyen. Egy lábon állva a másikat a fejünkhöz húztuk, de mivel a bokám kicsúszott a kezemből és Zoét stílusosan pofán rúgtam. Fájó bokával totyogtam ki az öltözőbe.
- Suli után átviszek egy sport krémet amivel betudod kenni a lábad - mondta,  miközben a pólóját húzta fel a szöszi.
- Nekem is van, nem kell - ráztam a fejem.
- Akkor is átmegyek, úgyhogy ezt nem úsztad meg - vigyorgott szinte az arcomba.
- Szinte ott laksz, miért is nem lepődök meg? - vágtam egy arcot, mire a többiek elkezdtek röhögni.
Marci a suliba tesi után még el akart kapni, de amennyire tudtam a bokámmal "futottam" előle.

Huszonkettedik fejezet

 zene

Megint megkezdődtek az olyan reggelek, hogy szó szerint kiesek az ágyból az ébresztő ricsaja miatt. Szuper. Éljen az iskola! Ja, nem.
Elvonszoltam magamat a szekrényemig, kiszedtem az egyik virágos szoknyámat, a jó időnek láttán, és alávettem egy fekete harisnyát. Elpakoltam a táskámba a könyveimet, megfogtam a magassarkúmat és lementem a konyhába valami reggelit enni. Mondhatom azt, hogy nem lepődtem meg azon, hogy Zoé már ott ült az asztalnál és reggelizőpelyhet evett szemben a hót kómás bátyámmal?
- Jó reggelt - dobtam ki a kezeimből a dolgokat a konyha bejáratánál, majd becsoszogtam a kávéfőzőig.
- Hogy ti Kuruczok milyen kómásak tudtok lenni reggelente - csámcsogott teli szájjal a szőke.
- Téged kihívott? - nézett rá a bátyám grimaszolva, de Zoé csak rávigyorgott. Amiből az lett, hogy sikeresen kifolyt a száján a tej, vagyis az egész ruhája tejes lett.
- Flóra baba.. - kezdte.
- Tudod, hol a szekrényem - szakítottam félbe szem forgatva, miközben a kávémat szürcsölgettem. Miután elpakoltam a két szellemileg 5 éves után a mosogatógépbe, fogat mostam és valami emberibb fejet kreáltam az amúgy is hulla fejemből.
- Nocsak, nocsak.. Csak nem az uradnak akarsz tetszeni? - állt meg az ajtóban Zoé szemöldök húzogatva.
- Nem, Lalinak akarok tetszeni - fordultam felé vigyorogva.
- Ne már, Ő az enyém te galád - vágott egy sértődött fejet. - Bár, tiéd lehet, nekem Fekete kell - legyintett egyet, majd elkezdett álmodozni.
- Fúj már, ne legyél undorító - fintorogtam. - Egyik se, mindegyik az apád lehetne.
- És? - vigyorgott az arcomba, majd kilibbent a fürdőből én pedig még mindig fintorogva utána. Felvettük a kabátjainkat, a táskát a vállunkra és indulás az iskolába. Aha, maximum ez lett volna a helyes, de nem így lett. Ahogy kiléptünk a kapun Dani várt ott minket.
- Ennyire hiányzik az, hogy nálunk lakhass? - léptem oda mellé.
- Nem, szimplán megakartam köszönni anyukádéknak a helyet, de tesóddal találkoztam és mondta, hogy kora reggel már elmentek dolgozni, aztán gondoltam megvárom a két primadonnát - vont vállat vigyorogva. Ja, igen. Tegnap este átjött Dani édesanyja, és bocsánatot kért Danitól. Azt mondta, szereti az apukáját, de Daninak akarja a legjobbat, így úgy döntött külön válnak. Dani szerint, attól függetlenül, hogy az anyukája ezt mondta, itt még nagy gubancok lesznek. Mindenesetre, miközben összecsomagolt, azt mondtam neki, ha bármi gáz van, mi mindig szívesen látjuk. A válasza csak ennyi volt: " - Köszönöm, de tényleg. Nem gondoltam volna nyár végén, hogy ilyen összetartó osztályom lesz. Főleg azt nem, hogy ilyen jóba leszünk. Ja, és ha Marci meg mer bántani, egy szó és itt vagyok. Na, gyere ide, kis csaj!" Ezután megölelt, és az anyukájával hazamentek. Ahhoz képest, hogy az elején mennyire elegem volt a Molnár gyerekből, a végére egészen furcsa volt, hogy nem lakott velünk.
Egész úton már kaptam a hülyeségeket két oldalról. Bal oldalamon Dani tolta a hülyeségeit, jobb oldalon Zoé. Szinte agyhalottnak éreztem magam, mire odaértünk az iskolához. Bálint, Tamás, Atis és Linda már ott voltak a megszokott helyen. Dani egyből lepacsizott mind a három sráccal. Ahhoz képest, hogy már novembert írtunk, az idő szokatlanul meleg volt már reggel is. Időközben megérkezett Lola is, csak a két jó madár hiányzott. Marci reggel nem írt, hogy nem jönne, így kezdtem kicsit aggódni mi van vele. Jelző csengetéskor jobbnak láttuk bemenni az épületbe, betankoltunk a büfébe, majd felmentünk a terembe. Becsengőkor sem volt sehol Balázs és Marci, Kövesdi pedig már elkezdte az órát. Valahogy semelyikőnknek sem volt ínyére, hogy alig jövünk vissza a szünetről, de már újabb anyagot veszünk. Kb. 25 perce tarthatott az óra, amikor nyílt az ajtó és Balázs kómás feje kukucskált be rajta.
- Elnézést tanárnő, elaludtam - jött be, és ült le az első sorba, a helyére. Kövesdi nem foglalkozott vele, intett egyet, és későnek sem írta be, csak folytatta az óráját.
- Psszt - dobtam meg egy galacsinnal a fejét. Összeráncolt szemöldökkel fordult hátra az érintett. - Marci hol van? - tátogtam. Balázs csak megrántotta a vállát, majd ráborult a padra és aludt tovább. Szuper, ez is aztán használható információ volt. Már alig vártam, hogy kicsöngessenek és felhívhassam Marcit. Kínszenvedés volt végig ülni az első órát, és Zoé sem segített azzal, hogy egyfolytában Balázst szúrta a szemével. Épp hogy megszólalt a csengő, a telefon már a kezembe volt és rohantam ki a folyosóra felhívni Marcit. Kicsöngött, de nem vette fel. Harmadjára hívtam már, amikor végre felvette.
- Marci, hol vagy? - szóltam bele aggódóan.
- Bocs Fló, most nem érek rá - hallottam meg a rekedtes hangját, ami most idegesen csengett. Ennyit mondott, és rám vágta a telefont. Döbbenten bámultam a telefonom kijelzőjét, ami mutatta, hogy mindössze 15 másodpercet volt képes kommunikálni velem. Próbáltam magamat tartani, és nem kezdeni bömbölni, mint egy óvodás. Dani jött utánam, és amikor meglátta, hogy a folyosón kucorgok a telefonomat szorongatva letérdelt elém.
- Hé kiscsaj, mi a gáz? - kérdezte aggódva.
- Felhívtam Marcit, de rám vágta a telefont. Nem értem mi baja lehet, nem tettem semmit se - néztem fel rá kétségbeesetten.
- Nyugi, nem csináltál semmit, biztosan nincs akkora gáz, lehet csak elaludt - simogatta a lábamat vigasztalóan.
- Legyen így, ahogy mondod - mosolyodtam el halványan, holott tudtam, hogy egyáltalán nem arról van szó, hogy Marci elaludt.
Őrjítően lassan teltek el az órák. Már csak két óránk volt hátra, a nagyszünetben kint ültünk az udvaron, amikor valami furcsaságot vettem észre.
- Miért érzem úgy, hogy mindenki minket bámul? - kérdeztem körbe nézve az udvaron minket bámuló emberekre.
- Nem minket, téged - adta meg a választ lazán vállat vonva Bálint.
- Engem? - mutattam magamra meglepődötten.
- Ki mást? Hát nem is én vagyok picsa szoknyába, ráadásul nem én jöttem össze a suli egyik legjobb pasijával az őszi szünetben - vigyorgott rám Tomi. - Bár.. ha jobban belegondolok, szerintetek előnyös lenne egy picsa naci? - fordult a többiek felé lányos hanggal.
- Ez most komoly? - fordultam Zoé felé megerősítést várva.
- De még mennyire komoly, kis anyám. Hiába kilencedikes a kis Marci drágánk, azért több lány megfordul utána, nekem elhiheted - pattant oda mellém fel a padra a szőke. Fintorogva tűrtem a válaszát, majd visszafordultam a könyvem felé és próbáltam koncentrálni a sorokra, de a gondolataim mindig Marci körül forogtak. És most azon is, amit a többiek mondtak.
Délután fél kettő. Kicsengettek a hatodik óránkról is, és szinte kirepülve a padomból kaptam fel a táskámat a kabátommal együtt, majd kisiettem a teremből már amennyire a magassarkúm engedte a rohangálást. Még a diákok tömörülése előtt kijutottam az épületből és indultam meg Marciékhoz. Egy kicsit izgultam, mivel sosem voltam még náluk, csak a múltkor, amikor Zoé meghívta őket magukhoz. Az ajtó előtt állva, farkas szemet néztem a bejárati ajtóval. Azon töprengtem, vajon tényleg becsengessek e. De a kíváncsiságom és az aggodalmam mindent felül múlt. Becsengettem. És az a nő nyitott ajtót, aki a múltkor is. Marci anyukája.
- Jó napot, Kurucz Flóra vagyok, Marcit keresem - mosolyodtam el bénán, miközben szakadt rólam a víz. Az első találkozásunkat sem így képzeltem az anyjával..
- Szervusz Flóra, mindjárt szólok neki - villantott rám egy kényszer mosolyt, behajtotta az ajtót, és pár perc múlva Marci jött ki rajta egy szál pólóban és melegítőnadrágban.
- Szia - mosolyogtam rá, és átkaroltam a nyakát, hogy pipiskedve egy csókot nyomjak a szájára. Kétségbeesetten kapott utánam, ami még inkább megkérdőjelezte azt, hogy minden rendben. - Oké, Marci, mi a baj? - szakadtam el tőle, amikor éreztem, hogy egyre erősebben szorít. - És ne találj ki hazugságokat kérlek, a barátnőd vagyok, szeretnék neked segíteni - néztem rá kétségbeesetten.
- Anyuék megint összevesztek - vallotta be a száját rágva.
- De most nem úgy látszott, mintha nagy baj lenne - simítottam végig az arcán értetlenül.
- Mert megemberelték magukat, késő délután, ha elmegyek edzésre tuti megint mire hazajövök feje tetejére áll minden.. - túrt bele a hajába. - De ezt ne itt beszéljük meg, gyere be - fogta meg a kezemet, majd húzott maga után. Az anyukája már nem volt ott, se az apukája, és Marci sem erőltette azt, hogy most bemutasson nekik. Az előterük rohadt nagy volt, mondjuk maga az egész ház is az. Egy csigalépcsőn vezetett fel, ami egy hosszú folyosóra vitt el minket, onnantól pedig egészen a folyosó végéig mentünk, vagyis Marci szobájába. Tipikus fiú szoba. Kék falak, néhány poszter kézisekről, bandákról, előadókról. De ami a legeslegjobban tetszett, az a sok kupa és érem, ami körbe volt rakva a szobába. Az érmek szögeken lógtak, körbe a szobán. A legtöbbjük a kézilabda által szerzett, de volt ott atlétika, futás, foci, úszás..
- Hú, te aztán sokoldalú sport ember vagy - mondtam megszeppenten mikor megláttam a sok különféle érmet.
- Neked is vannak érmeid, nem olyan nagy szám - mosolygott rám és leült az ágyára.
- Ja, nekem is vannak, de nem tömérdek és javarészt a tánc miatt vannak érmeim.. ez eszméletlen - ámuldoztam még mindig az érmein, de Ő csak kinevetett. - Oké, komoly leszek - ültem oda mellé. - Min veszekednek általában anyukádék? - néztem rá kíváncsian. 
- Rajtam - felelte egy idő után. - Anyám már az esküvőmet tervezi valami kis csitrivel, apámnak meg megmaradt még a józan esze és próbálja lebeszélni az ilyesfajta hülyeségeiről - fintorgott. 
- Mi az hogy az esküvődet tervezi? - kérdeztem hátrahőkölve.
- Anyámnak van egy úgy mondd legjobb barátnője, öt éves koruk óta azok, aztán megfogadták, hogy ha valamelyiküknek fia lesz, és a másikuknak lánya, akkor egymáshoz adják - beszélt hadonászva. Látszott rajta, hogy ideges. Kiguvadt szemekkel néztem rá, próbáltam feldolgozni a hallottakat. 
- Most csak... szívatsz, ugye? - kérdeztem halkan, mire Ő intett egy 'nem'-et a fejével. - És.. találkoztál ezzel a lánnyal? 
- Minden hétvégén itt vannak - válaszolt unottan. - Agyamra megy. Van vagy 12, Iphone-nal szaladgál, kiló smink meg mit tudom én. Apuci kicsi lánya - rántott vállat, és láttam, hogy nagyon bántja ez az egész. 
- Hé, de tényleg nem lehet lebeszélni róla anyudat? - öleltem át a nyakát, mire belehúzott az ölébe. - Elmondhatnád, hogy már van barátnőd. 
- Nem hiszem, hogy annyira érdekelné.. 
- És most mi lesz velünk? - kérdeztem kétségbeesetten és kimásztam az öléből. 
- Nem tudom Fló mit kellene tennem, de kérlek ne hagyj magamra - állt fel Ő is.
- Mégis mit vársz tőlem Marci? Ez most nekem egy kicsit sok - túrtam bele a hajamba. 
- Hogy maradj velem ameddig csak lehet. 
- És mégis mi? Nézzem ölbe tett kezekkel azt, hogy valaki mást veszel feleségül, én meg legyek a szeretőd? Mégis hogy képzelted ezt? - akadtam ki. 
- Persze, hogy nem, de kérlek várj míg kitalálok valamit, hogy anyunak ezt az ötletét valahogy meghiúsítsam. Én sem akarom ezt - győzködött. 
- Őszintén, ezt már a járásunk előtt tudtad? Úgy jöttél össze velem, hogy mindvégig tudtad mi anyukád terve? 
- Igen - vallotta be lehajtott fejjel. 
- Gratulálok - bólintottam, és közben mély lélegzetekkel próbáltam nyugtatni magamat. - Azt hiszem, most jobb, ha inkább megyek - indultam meg az ajtó felé. 
- Fló, kérlek - nyúlt utánam, de csak feltartottam a kezemet és kisiettem a szobájából, s a házból is. 

Huszonegyedik fejezet

zene

Gondolkodás nélkül kaptam magamra a pulcsim és rohantam is le a lépcsőn. Valahogy csak remélni mertem, hogy anyuék nem veszik észre a kisurranásomat. Nagy örömmel léptem ki az ajtón, hisz egész nap nem hallottam Marci felől. Még egy SMS-t se kaptam tőle. Az utcai lámpa világította meg az alakját. A kapunknak támaszkodott, lecsukott szemmel. Ahogy elé léptem, rémület és idegesség kapott el a kinézete láttán.
- Mi a jó büdös francot csináltál? - kiabáltam rá. A szája és a szemöldöke fel volt repedve, ömlött belőle a vér és a jobb szeme alatt egy csinos monokli pihent. Néhány karcolás volt még az arcán, a kezén pedig horzsolások és sebek. Ez csak egyet jelenthetett.
- Nekem is hiányoztál - ölelt magához, nem foglalkozva a kitöréseimmel.
- Gyere be, ezt le kell kezelnünk - toltam el magamtól, majd megfogtam a kezét.
- Nem kell, jól vagyok, csak látni akartalak - bújt oda hozzám.
- Marcell, bejössz, nem érdekelsz! - húztam be magam után. Próbáltam csöndre inteni, nehogy anyuék bármit is meghalljanak.
Marci leült az ágyra, én pedig előkerestem anyu baleseti csomagját a fürdőből. Persze hogy kellett egy ilyen, mivel tánc után mindig úgy értem haza, mint egy hadirokkant.
- Amíg lekezelem a sebedet, hallani akarom, hogy mi a fene történt - kezdtem el lekezelni a kezét.
- Miután elköszöntem tőled, hazamentem, de nem tudtam nyugton maradni, mert tudtam mit fog csinálni Balázs, így utána mentem Olivérékhez - a kijelentésére kicsit erősebben nyomtam rá a pamacsot a kezére, mire ő felszisszent.
- Bocs - húztam vissza a kezemet.
- Nem baj, szóval utána mentem és igazából a gyereket szépen fogalmazva, úgy agyonverte, hogy örüljünk, ha nem lesz belőle rendőrségi ügy. Aztán, mire leszedtem a gyerekről, megjött a kis dílernek a bandája és Balázsnak elkattant valami, utána már azt hiszem, kitalálod mi történt - mesélte, miközben figyelte, ahogy lekezelem a sebeit.
- De nem értem, ha nem akar Zoé közelébe lenni, utálja, akkor miért védi? - pakolásztam a dobozban egy sebtapasz után keresgélve.
- Ez még kiskorukból maradt meg neki, igazából nem beszélhetnék róla...
- Nem adnám tovább, de ha nem akarsz beszélni róla, akkor nem kell - ragasztottam a kezére egy pónis ragtapaszt. Mosolyogva nézegette a szerzeményét és belekezdett:
- Régen Balázsék itt laktak és az apja, Zoé apukájának a legjobb barátja volt. Mindent együtt csináltak. Zoénak Balázs volt az egyetlen barátja, nem igazán voltak lány barátai, mi is nevettünk rajta és csúfoltuk is, hogy szerelmes Balázsba. Mert mindig vele akart lenni. Aztán mind a ketten elkezdtek sportolni és nem sokat találkoztak, ami miatt sokat veszekedtek. Balázs végül elkezdett érdeklődni pár lány iránt, Zoét ez nem zavarta, csak az az egyetlen dolog zavarta, hogy Balázs nem foglalkozott vele. Zoé elhívta az első házi bajnokságára. Balázsnak pont aznap volt egy randija, és nem ment el a versenyre. Viszont az a csaj, akivel randizott, rám is rám mászott - Marci itt egy kicsit abbahagyta a mesélést és figyelte a reakciómat, de inkább bólintottam, hogy folytassa. - Amikor megtudtam, gyorsan Balázs után mentem, hogy hagyja a csajt. Persze, legjobb haverok voltunk, a csajt ott is hagytuk a fenébe, aztán rohantunk Zoéhoz, de mire odaértünk, mentőskocsival találtuk szembe magunkat. Zoé megtudta, hogy Balázs nem ment el és elrontotta az egyik váltógyakorlatát, háttal esett a teste a szivacsra, de a feje a földön koppant. Részleges amnéziát szenvedett, a nevére, a lakcímére, a szüleire emlékezett, de másra nem. Balázsék elköltöztek, majd a középiskolára újra hazajöttek. Azóta az első találkozásuk az első napjuk volt, csak Balázs nem emlékezett, hogy Zoé nem emlékszik rá így majdnem lerohanta a lányt. Nagyjából ennyi lenne a történet - fejezte be Marci.
- Kész - nyomtam az arcára egy szivárványos ragtapaszt.
- Köszönöm - húzott oda magához a derekamnál fogva, majd megcsókolt. - Olyan jó az illatod - bújt bele a nyakhajlatomba.
- Nem kellene állandóan bajba keveredned - motyogtam a mellkasába, de csak egy amolyan "ezt pont te mondod" nézést kaptam. És aztán még egy puszit, ami átment csókba.
- Annyira szeretlek édes istenem - sóhajtotta, majd magára húzott. Marci lassan elkezdte csókolgatni a nyakam, a kezével hol a hátam, hol a fenekem simogatta, majd beletúrt a hajamba. Fordult a kocka, én feküdtem alul, s Ő felém hajolt. A hajába túrtam és vártam a reakcióját. - Gyönyörű vagy - motyogta szinte a számba, majd újra a nyakamat vette célba.
- Ne haragudj, elaludtam, aztán rájöttem, hogy megígértem, hogy itt alszok - rontott be hirtelen Zoé. Marcival riadtan ugrottunk szét. - Oh, bocsi, nem tudtam, hogy Marci is itt lesz - dobta le a táskáját a fotel mellé.
- Zoé te mit keresel itt? - kérdeztem kicsit rekedtes hangon. El se hiszem! Majdnem megtörtént Marcival.. ésés.. kimondta hogy szeret!
- Hát azt beszéltük meg, hogy itt alszom - vágódott le a fotelbe.
- Nem, azt beszéltük, hogy neked pihenned kell. Anyudék tudják, hogy itt vagy? - igazítottam meg a pizsi felsőmet.
- Nem, már aludtak - rázta a szőke fejét. Sóhajtva néztem Marcira, aki értetlenül nézett vissza rám. - Hát veled meg mi történt szépfiú? - pillantott a sebhelyes arcú Marcira mellettem. - Túl heves volt az asszony?
Marci a kérdés hallatára huncutul nézett rám, és mielőtt megszólalhatott volna, megakadályoztam.
- Te befogod - mutattam a mellettem ülő srácra. - Te pedig menj a fürdőbe, öltözz át, megágyazok neked a másik vendégszobába - adtam ki az utasításokat.
- Persze, Marci itt van egyből kitúr az ágyadból - durcáskodott. - Ez faji megkülönböztetés! - hadonászott az ujjával.
- Zoé, kuss és indulj meg kifele - mutattam mögé komolyan, mert tudtam, hogy csak így hatok rá. Forrongva trappolt ki a szobából, mire sóhajtva felálltam, és indultam volna ki utána, hogy megágyazhassak neki, amikor Marci visszahúzott a kezemnél fogva.
- Miről maradtam le?
- Amiről én is veled kapcsolatban - vágtam rá.
- De én elmondtam! - figyelmeztetett.
- Azt mondta Zoé apukája, hogy előfordulhat nála hallucináció, agresszió. Van egy sejtésem, hogy beképzelte magának, hogy megbeszéltük, hogy itt alszik. Bár, úgy járkál a házban, mintha itt lakna - legyintettem sóhajtva. - Itt maradsz? - vetettem rá egy kérlelő pillantást.
- Anyudék nem fognak kiakadni? - nézett rám kétkedően. - Már így is bajban vagy, meg azt sem akarom, hogy még jobban elássam magamat előttük.. - pánikolt be teljesen.
- Hé Lőrincze, nyugi van - fogtam meg a kézfejét. - Anyuék bíznak bennem, és anyum történetesen rajong érted, szóval no para, maradj a seggeden, tíz perc és itt vagyok - adtam az arcára egy puszit, majd átsiettem a másik szobába. Csak remélni mertem, hogy Zoé nem mászott be Dani mellé. Kivételesen szót fogadott és a másik vendégszobába ment. Előszedtem neki a szekrényből ágyneműt és szó szerint ágyba dugtam. Nagyon remélem, hogy nem fog sokáig tartani ez az egész. Amikor visszaértem a szobába, Marci hanyatt volt dőlve az ágyon és a plafont bámulta. Odamásztam mellé és a karja alá fúrtam magamat.
- Nagyon fáj? - simítottam végig az arcán.
- Ha kapok egy gyógypuszit már nem fog - fordult felém huncut mosollyal. Szem forgatva nyomtam az arcára egy puszit, mire rám mászott és megcsókolt. - Na, én ilyenre gondoltam - vigyorgott szemtelenül.
- Jól van Lőrincze, lefekszik aludni és eldugulva alszik - nyomtam le a fejét a párnára.
- Naa - nyafogott közelebb furakodva hozzám.
- Csönd! - szóltam rá, s adott egy puszit a nyakamra, majd végül mindketten elaludtunk.
Reggel arra keltem, hogy valami kaparja az ajtómat. Mivel kutyám-macskám nincs, kicsit elborzadva néztem farkasszemet az ajtómmal és próbáltam kitalálni mi lehet az.
- Flóra, jó lenne ha felkelnétek - suttogott az ajtón keresztül Dani. Fújtatva és szem forgatva csusszantam ki Marci mellől, majd vágtam át a szobán. Nagy lendülettel nyitottam ajtót, olyannyira, hogy Dani majdnem beesett. - Na - nézett fel rám sértődött fejjel.
- Honnan a búbánatból tudod, hogy Marci itt van? - suttogtam magam után behúzva a szobaajtómat.
- Ismerem Marci röhögését - rántott vállat.
- Akkor anyuék is tudják, hogy itt van? - ijedtem meg egy pillanatra.
- Nem, szerintem azt gondolták, hogy megint skizofréneset játszok és magamba kacarászok - legyintett amolyan 'minden mindegy' stílusban. - De anyud már beakart jönni felkelteni téged, de azt mondtam, hogy épp szerelmi bánatod van meg tanulsz, szóval érted, valami kamu dumát, de nem hiszem, hogy sokáig ellen tudna annak állni, hogy ne nézzen be a szobádba.
- Jó, köszi - mondtam, majd rácsaptam az ajtót. Hallottam, ahogy kicsit dühöng, amiért rácsaptam, de megérdemelte, mert lassan az agyamra ment.
- Már megyek is - kelt ki az ágyból Marci.
- Hívsz majd? - simítottam le az egyik ragtapaszt az arcán, mire elmosolyodott.
- Igen, de csak este, mert délután gondolom tanulni fogsz holnapra.
- Miért, mi lesz holnap? - kérdeztem meglepődve.
- Kezdődik a suli - nézett rám furán.
- Basszus - sikítottam fel, mire rácsaptam a számra.
- Tudok egy jobb módszert, hogy befogjuk a szád - vigyorgott kajánul, majd magához húzott és megcsókolt. - Légy jó - kacsintott, és kimászott az ablakomon. Az érzés, mikor csak annyit hallasz az udvarból. : - Jó reggelt Robi bá'!
A téridő megfelezése alatt ugrottam oda az ablakhoz és láttam, ahogy apa éppen leveleket gereblyézi össze, Marci pedig elmegy mellette.
- Apa - szóltam neki oda, de a hangom elcsuklott. Hogy fogom ezt kimagyarázni?
De Ő csak mosolyogva kacsintott és folytatta amit eddig. Gereblyézett.

Huszadik fejezet

zene

- Kurucz Flóra, mégis mit keresel te itt? - kiáltott rám az anyám, mire legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben.
- Meg tudom magyarázni - kezdtem bele a magyarázkodásba, de anyám addigra már Marcit stírölte.
- Asszonyom - állt fel a kórházi székből, abból az igazán csinos kis narancssárgából, majd kezet fogtak. - Nem ilyen helyzetbe akartam bemutatkozni.. - szabadkozott Marci zavarában.
- Én se így szerettem volna találkozni - vágta rá anyám.
Marci próbált nem feszültnek lenni, amikor apám is bemutatkozott, de elég jól tűrte a dolgot. Aztán visszatértünk oda, ahol eddig tartottunk. A fejmosásnál.
- Mégis mit képzeltél magadról, hogy szó nélkül elmész egy buliba? Vagyis az még annyira nagy baj nem lett volna, de hogy ittatok és drogoztatok.. nem tudom mit hiszel magadról kislányom - hadarta rákvörös fejjel anyu.
- Nem drogoztam - motyogtam olyan halkan, hogy azt hittem meg se hallotta.
- De ittál és nézd meg Zoé is hova került - helyeselt apám anyámnak.
- Nem lehetne, hogy ezt otthon beszéljük meg? - kérdeztem egyre ingerültebben. Valahogy frusztrált az, hogy mindenki minket néz.
- Ennek meg lesznek a következményei, de nagyon - fenyegetőzött anyu és Marcira nézett. - Mostanában ne nagyon keresd, mert nem fog ráérni.
- Anya - néztem rá csodálkozóan. Most komolyan eltilt tőle?
- Megvárhatod, hogy mi van Zoéval, de kint leszünk és utána egyből hazafele vesszük az irányt.
Miután anyuék elmentek, egy nagy sóhajjal visszaültem a székbe. Marci a hátamat simogatta és közben próbált vigasztalni, de valahogy nem tudtam másra gondolni csakhogy Zoé jobban legyen és ne tiltsanak el mindentől anyámék.

Zoé szemszöge

Túl sok a fény és nem tudom hol vagyok..  Apa? Mit keres itt apa?
- Metamfetamint adtak be neki nem kicsi adagba, de szerencsére tiszta tűvel - hallottam meg apu hangját
mellettem.
- De rendbe fog jönni? - kérdezte valaki aggódva. Túl ismerős volt. Viszketek mindenhol, bogarak másznak rajtam, látom őket. Segíts apa, nem bírom, fáj, ég az arcom.
- Fogd le Balázs - kiáltotta el magát apu, s éreztem, hogy valaki lefogja mindkettő, rángó karomat.
- Balázs? - szólaltam meg, vagy csak akartam. Túl hangos minden.
- Itt vagyok kislány, minden rendben lesz, jó? - nézett a szembe és próbált csitítani. De a hallucináció erősebb volt. Nem, ez nem igaz, hazudik, ő is, mindenki. Szedjék már le rólam azokat a csótányokat!
- Apa - sikítoztam.
- Kicsim, nyugodj meg, minden rendben lesz - tette a kezemre a kezét. -Felment a láza, ezért hallucinál - nézett az árnyékra. - Infúzióra kell raknom - mondta, de inkább már csak magának és onnantól minden tiszta homály lett.

Flóra szemszöge

Több, mint egy órát bent ültünk a váróba, és már mindenkin érezni lehetett a feszültséget, egészen addig, míg Balázs ki nem jött a kórteremből. Az arcán látni lehetett a fáradtságot és teljesen leizzadt.

- Jól van - ült le az egyik székre, mire mindenki egy emberként sóhajtott fel. Átkaroltam Marcit és csak sírtam. Nem bírtam tovább, az egész este kész katasztrófa volt.
- Mennünk kellene - törölte le a könnyeimet, majd felhúzott a székről.
- Nekem még van egy kis dolgom, de majd holnap beszélünk - intett Balázs. Éreztem Marcin, hogy megfeszül.
- Minden rendben? - néztem fel rá, mire lemosolygott rám.
- Nagyon remélem, hogy vissza tudja magát fogni - karolta át a derekam. Nem értettem mire mondja ezt, de nem is kérdeztem többet. Odakísért anyuékhoz, majd adott egy puszit a homlokomra, amitől teljesen zavarba jöttem, de anyuékat annyira nem hatotta meg ez az idilli pillanat. A kocsiba egy szót se szóltak hozzám, nem tudtam eldönteni, hogy ennek örülnöm kellene vagy sem. Otthon gondolkodás nélkül a lépcső felé vettem az irányt, de anyu megállított.
- Szerintem még nem beszélgetünk el egymással kisasszony - intett a nappali felé. Fújtatva követtem őket be, leültem az üvegasztalhoz és vártam a kivégzésemet.
- Mégis hogy gondoltátok ezt, Flóra? - kérdezte apu, miközben leült elém.
- Csak szórakozni akartunk, nem tudtam, hogy így elfajulnak a dolgok, nagyon sajnálom - sütöttem le a szememet bűntudatosan.
- Te most mit tennél a helyünkbe? - kérdezte anyu apu mellett elhelyezkedve.
- Szobafogságot adnék magamnak - hezitáltam egy darabig.
- Levontad a következményeket ebből az estéből?
- Nagyon is - sóhajtva túrtam bele a csapzott hajamba.
- Fiatal vagy és igazából tudtuk, hogy eljön ez a pillanat, bár te még jobb dolgot csináltál, mint a bátyád, de ez most nem lényeg. Remélem több ilyen nem lesz és egy kicsit gondolj Zoé szüleinek a helyzetébe.
- Mármint, mikor Ádám elszökött a Balaton Soundra? - kérdeztem rá.
- Igen - mondta apu sóhajtva, de arcán megjelent egy kis mosoly.
- Most nem ez a lényeg - nézett anyu szigorúan rám és apura. - Nem kapsz semmit, de nem akarom, hogy még egyszer előforduljon. Szerintem tanultál a hibádból, ha nem, akkor annak úgyis meg lesznek a következményei, most pedig menj aludni - küldött el. Nem kellett kétszer mondania. Még zuhanyozni se volt erőm. Bezuhantam az ágyba, írtam Marcinak egy smst, hogy köszönök mindent és el is aludtam rögtön. Reggel kisebb fejfájással keltem és azt hittem, hogy a tegnap este csak egy álom volt, de mivel a lányok sehol nem voltak és ruhába feküdtem, így rá kellett jönnöm, hogy minden megtörtént és még Marci se válaszolt az üzenetemre. Felkeltem, kicsit összekaptam magam és indultam is a kórházba Zoéhoz. Anyuék korán elmentek dolgozni, bátyám pedig szerintem este bulizni volt. Útközben összefutottam Zoé anyukájával,  és majd elsüllyedtem szégyenemben, azt hittem, életem egyik legkellemetlenebb pillanata lesz, de nem.
- Szia Flóra, jól vagy? - mosolygott rám kedvesen.
- Igen, köszönöm, épp Zoéhoz indultam - kukucskáltam be a lehúzott ablakon keresztül.
- Akkor gyere, szállj be, én is odamegyek.
- Köszönöm - pattantam be az anyósülésre.
 Az út felén csak némán ültünk, vagyis én voltam a néma, Zoé anyukája pedig folyamatosan beszélt.
- Nagyon sajnálom, ami történt - nyögtem ki végül.
- Nem a te hibád volt - mosolygott rám és ezzel le is zártuk a témát. Azt hiszem.
- Mikor jöhet haza? - érdeklődtem kifelé nézegetve az ablakon.
- Már ma. Még Laci elvégez néhány rutin vizsgálatot és ha minden rendben, akkor jöhet is - állt meg egy piros lámpánál.
- Hála istennek - dőltem hátra az ülésen a levegőt kifújva. Pár utcával arrébb, megérkeztünk a debreceni kórházhoz. Egy kicsi félelem fogott el, hiszen lehet, hogy Zoé haragszik rám. Befele menet Viki, Zoé anyja, próbált nyugtatgatni, de nem sikerült. Csak akkor szállt el minden kétségem, amikor beléptünk a terembe és Zoé nem is az anyjával foglalkozva, hanem velem rám vetette magát.
- Hát élsz - ugrott rám visítva.
- Még, de ha nem szállsz le rólam már nem sokáig - nyögtem fel a kórház padlón fekve. Leszállt rólam, majd az anyját is üdvözölte.
- Látom már minden rendben veled - nézett a lányára mosolyogva.
- Fogjuk rá - válaszolt Zoé helyett az apja. - Bár néha hallucináció előfordul, sőt agresszió is, de azt majd megoldjuk - magyarázta el az apja a Zoé anyjának halkan, remélve, hogy mi nem halljuk meg. Zoé nem is, de én igen. Zoé nem foglalkozott a szüleivel épp arról hablatyolt, hogy milyen szexi ápolót látott. Semmi kétség, a régi Zoé visszatért.
Hazafele menet, azon hisztizett, hogy miért nem mehetek át hozzájuk.
- Megbeszéltük már, pihenned kell - mondtam neki sokadjára.
- Melletted is tudok pihenni - akadékoskodott.
- Holnap átmegyek - alkudoztam.
- Jó - duzzogott összefont karokkal. Én csak megforgattam a szememet, majd kiszálltam, mert Viki megállt a házunk előtt. Elköszönve tőlük, beléptem a házba, ahol óriási nagy kupleráj fogadott, hála drága egyetlen bátyámnak. Szóval miután utána feltakarítottam, felmentem netezni. Mivel anyuéknak megígértem, hogy mostantól - egy darabig - jó kislány leszek, így este nem mentem sehova se, hanem megnéztem egy filmet. Viszont éjjel kettőkor egy üzenetet jelzett a telefonom.

"Gáz van, letudsz jönni?"

Tizenkilencedik fejezet

zene

Másnap reggel végre nem arra keltem, hogy Zoé lerúg az ágyról, hanem arra, hogy valaki az ágyamnál áll és karba tett kézzel figyel engem. Mily' kellemes ébresztés is az, amikor édesdeden alszol, s közbe valaki a pofádba bámul.
- Jó reggelt kisasszony - nyomta meg a kisasszony szót az én drága, édes, egyetlen anyukám. Már a kisasszonyból tudtam, hogy valami nem kóser.
- Neked is anyu, baj van? - néztem fel rá kómásan a párna hegyek közül.
- Még hogy baj? Áh, csak annyi, hogy itt volt a barátod és nem is szóltál róla? - akadt ki.
- Dani elmondta? - fintorogva hajtottam vissza a fejemet a párnára.
- Nem, meghallottam, amikor a bátyáddal beszéltetek róla. Talán szégyellsz minket, Flóra? - kért számon. Hány óra is van...? Nyolc-kilenc? ÉS ILYENEKKEL ZAKLAT?
- Nem erről van szó anyu, csak tudod, néha kicsit túl aktív vagy..
- Nem igaz, még Zoé szüleivel se találkoztam, pedig a lányuk már majdnem hogy úgy jár be a házba, mintha itt élne - mutatott maga mögé az ajtóra. Vagyis gondolom, akkor Zoé megint átjött reggelizni.
- Nem majdnem, így is járok - jött be a végszóra Zoé, majd befeküdt mellém.
- Na tessék - nézett rá anyu, majd rám.
- Mindig is szerettem volna egy lány tesót - rántottam vállat.
- Pont emiatt jöttem, ma estére anyuék csinálnak egy nagy vacsorát és az összes osztálytársunk szüleit meg kell hívnom - avatta bele a dolgokba Zoé, amiről én még egyáltalán nem is hallottam.
- Megyünk - vágta rá anyu. - Veled még később beszélek - nézett rám szúrósan, mire a hüvelykujjammal jeleztem, hogy oké, nyugodtan nyírj ki.
- Tényleg csinálnak? - fordultam a szőkeség felé.
- Most már igen - vette elő a telefonját, majd nyomkodni kezdte.
- De nem kell dolgozniuk? - kérdeztem értetlenül, a takarómmal babrálva. Éjjel valószínűleg álmodhattam, mert kb. két takaró volt rám csavarodva.
- 2 napos szabit vettek ki, hogy velem legyenek - válaszolt fel sem nézve az okos telefonjából. Kocka.
- Akkor miért nem vagy otthon? - forgattam meg a szememet.
- Mert unatkoztam - rántott vállat. - És ne forgasd a szemeidet - nézett fel, de én nem törődtem vele, a szekrényembe kezdtem turkálni.
- Ugye tudod, hogy találkoznod kell Balázs szüleivel? - fordultam vissza gonoszan vigyorogva.
- Ööö, vagy inkább neked?
- Nem, mindenkit neked kell meghívnod, mivel nem nálunk lesz - imitáltam egy gonosz kacajt.
- És elkísérsz, igaz? - meresztett rám nagy szemeket. Utálom a kék, befolyásoló szemeit! - Kérlek - hisztizett.
- Jó, csak had készüljek össze - fújtattam, majd kikaptam néhány ruhát végleg a szekrényemből. Hamar összeszedtem magam, nem vittem túlzásba igazából. Reggeli után elindultunk, s amíg Zoé mindenhova becsöngetett, addig én az utcán, vagy épp ott, ahol nem vett senki észre, várakoztam.
Marci nem volt otthon, csak az anyukája és mit ne mondjak, nagyon fiatalos és szép nő. Viszont a napom csúcspontja az volt, mikor Zoéval legalább tízszer megkerültük Balázsék házát, mert ő nem mer bemenni, aztán végül rászánta magát, becsengetett és az a fej, amikor Balázs félmeztelenül kinyitja az ajtót, kezébe egy gabonapelyhes tállal és a kanál kiesik a szájából, majd rácsapja Zoéra az ajtót, felbecsülhetetlen volt!
- Mekkora bunkó! - ordította el magát, mire az ajtó újra kinyílt és egy magas, negyvenes éveiben járó, kigyúrt férfi mosolygott le Zoéra. - Csókolom, Abonyi Zoé vagyok, Balázs osztálytársa, a szüleim ma egy kis összejövetelt tartanak és nagyon örülnének, ha eltudnának jönni - mosolygott édesdeden.
- A te apukád Abonyi László? - kérdezte a férfi.
- Igen - túrt bele idegesen a hajába.
- Régen a legjobb barátok voltunk, csak elköltöztünk. Nem is tudtam, hogy a fiam osztálytársa vagy.
- Hát nem is gondoltam, hogy a fia sokat mesélt volna rólam - vágta oda egy kicsit flegmán Zoé. Én csak a fejemet fogtam, éreztem, hogy Zoé lassan kezd kijönni a sodrából.
- Mindegy, elmegyünk természetesen és majd megbeszélem apuddal, hogy mikor jöttök át ti, egy régi szép időkről beszélgetős vacsorára - mosolygott még mindig a férfi. Vajon most direkt vigyorog így?
- Hogy mi? - kiabálta bentről Balázs.
- Te ne pofázzál, hanem egyél, aztán indulj az edzésre - kiabált vissza az apja. Na, megtudtuk, hogy Balázséknál is nagy a szeretet. Zoé illedelmesen - már, ami tőle illedelmesnek számít- elköszönt, aztán hazamentünk hozzánk. Lola is átjött, amikor szóltunk neki és nem tudtuk eldönteni, hogy mit kezdjünk magunkkal.
- Elmentünk - kiabált fel anyu fél öt fele.
- Rendben, sziasztok - kiabáltunk vissza.
- Mit csináljunk? - néztünk egymásra tanácstalanul, már vagy ötödjére.
- Nem tudom, de kezdjünk magunkkal valamit, mert meghalok - feküdt végig az ágyamon Lola.
- Lenne egy ötletem - vetette fel Zoé.
- Abból csak rossz dolog fog kisülni, már látom előre - emeltem égnek a szemeimet, de Lola nem figyelt, inkább Zoé "tervére" volt kíváncsi.
- Olivér ma házibulit csinál és meghívott..
- Vajon miért hívott meg? - kérdeztem kissé gúnyosan, mire rám nyújtotta a nyelvét.
- A lényeg a lényeg, hogy menjünk - szólt közbe Lola.
Lola hazament, míg Zoé nem, mert Ő úgy döntött, hogy ma nálunk alszik. Már meg sem lepődök. Gyorsan lezuhanyoztunk és kezdetét vette a csinosítsuk ki magunkat akció.
- Nem lesz egy kicsit sok? - kérdeztem Zoétól, aki éppen füstös szemeket csinált nekem.
- Tökéletes - tette el a sminkkészletet. - Egyáltalán nem sok - vigyorogva tapicskolta meg az arcomat.
- Ha te mondod - hagytam rá. Felvettem a kedvenc egybe részes szoknyámat, ami valljuk be, eléggé kiemelte azokat, amiket kellett. A begöndörített hajammal és a füstös sminkkel együtt, úgy néztem ki, mint egy 18 éves lány.
- Már értem miért van mindenki oda érted - tette csípőre a kezét Zoé, miközben többször végig stírölt. Kezdtem magamat kellemetlenül érezni..
- Nem értem, miről beszélsz - pakoltam a táskámba a legszükségesebb dolgaimat. Pl. pénztárca, sminkek, zsepi, kulcs, telefon..
- Persze, na, siessünk - igazította meg a neon színű haspólóját a bőrnadrágjával együtt. Lola az ajtónkba várt minket. Szerencsémre Lola is szoknyát vett fel, így már nem éreztem magam olyan kényelmetlenül.
Igazából azon se lepődtünk már meg, hogy Zoé tudja, hogy hol lakik Olivér. Mi csak mentünk utána. A ház hatalmas volt és szép nagy udvara volt virágokkal.
- Szegény emo gyerek öntözheti a tulipánokat esténként - gonoszkodott Lola, mi pedig csak nevettünk rajta. Olivér nyitott ajtót nekünk, és igazából Zoénak nagyon örült, - miért is ne.. -,  nekünk viszont már kevésbé, de egy vállrándítással elintézte a dolgot. Kilenc fele már javába ment a buli, mindenki tombolt és ivott. Talán velem is elszállt egy kicsit a ló, mondjuk úgy, a harmadik Whisky pohárnál már nem tudtam hol vagyok.
- Mindjárt jövök - kuncogta a fülembe Zoé, majd Olivérrel eltűnt az egyik szobába. Nem nagyon foglalkoztam vele, mert az egyik a-s srác nem nagyon hagyott nyugton. Inkább kimentem levegőzni, de ott sem hagytak békén, mert nemsokkal rá megszólalt a telefonom.
- Háló tessék? - szóltam bele nevetve. Nem igazán értettem, hogy min is nevetek, de jó volt nevetni.
- Fló, hol vagy? - szólt bele egy férfihang, amit valahogy nem tudtam beazonosítani.
- Ki vagy? - kérdeztem vissza. A fejem kicsit kóválygott, de a friss levegőtől kezdett tisztulni a kép.
- Marci vagyok, szüleim elmentek és voltam nálatok is, csöngettem is nem egyszer, gondoltam kettesbe lehetnénk de nem volt otthon senki, szóval hol vagy? - kérdezte Marci egyre ingerültebben.
- Jaaaj, szia Marci, hogy vagy? - kérdeztem vihogva. Whiskey-s üvegek szerteszéjjel... hmmhmm..
- Ne idegesítsél fel Flóra, hol az istenbe vagy? - kiabált a telefonba.
- Floricientá', tetsző', gyüssz' topogni? - toppant oda mellém Martin, majd beleordított a fülembe.
- Megyek te barom - egyeztem bele röhögve, majd kinyomtam a telefont és elmentem vele táncolni, de előtte egy felest nyomott a kezembe.
- Ki volt az? - ráncigált el onnan Zoé.
- Marci, de nem érdekel, inkább bulizzunk - üvöltöttem fel.
- Kérsz ilyet? - mutatta felém a tenyerét Zoé, amibe fehér kis cukordarabok voltak. Vagyis inkább gyógyszerek.
- Vettél belőle? - kezdtem egy kicsit kijózanodni lehet a tiszta levegő miatt
- Nem, én mást kaptam - vigyorgott, majd megmutatta a hajlatánál levő foltot, ami arra utalt, hogy valaki vénásan lőtte be.
- Normális vagy? - sikítottam fel.
- Nem nagy dolog, egyáltalán nem fájt - nézegette a foltot.
- Te idióta barom, mégis miért engedted, hogy ezt csinálja veled? - kiabáltam vele, mire végszóra Lola is kijött.
- Na mi a szituáció?
- Gyengéd volt.. csókolgatott, simogatta a hátamat, csak egy szúrást éreztem.. - mesélte nevetgélve Zoé.
- Ki csinálta? - fordult felém mérgesen Lola.
- Olivér, hát ki más - vágtam rá, mire Lola berohant. Zoét ráncigálva magam után én is mentem utána.
- Mit képzelsz magadról te gyökér, simán fel is jelenthetünk drog használat miatt. Arról nem is beszélve, hogy egy másik embert is bedrogoztál magadon kívül! - mutatott Zoéra üvöltve. Körülbelül a buli eddig tartott. Mindenki minket nézett, és izgatottan figyelték, hátha végre valami balhé tör ki.
- Állj le, te repedtsarkú - kiáltott rá Olivér, majd csak azt vettük észre, hogy pofon verte a lányt. - Ha rám hívod a zsarukat, megöllek!
- Ezt ugye te sem gondoltad komolyan? - lépett Lola mellé Atis. Igazából egyáltalán nem is tudom, hogy hogyan, s miképp kerültek oda a fiúk, hogy egyáltalán honnan tudták meg hol vagyunk, de most hálás voltam érte. Jó, azt hiszem mégis tudom. Egyetlen egy név. Molnár Dániel.
Marci jelent meg mellettem, de nem mertem a szemébe nézni. Balázs, Tomi állt meg mellettünk, míg Bálint és Dani leszedte Atit Márkról, aki éppenséggel határozott mozdulatokkal hasfalon rúgta nem egyszer. Ezután jobbnak láttuk azt, hogy mihamarabb eltűnjünk onnan. A legközelebbi parknál meg kellett állnunk, mert Tomi nem bírta tovább, még a szökőkútból is képes volt inni.
- Mit képzeltél magadról, Fló? - üvöltött rám Marci, mire összerezzentem. Eléggé kihasználta az alkalmat, hogy végre leüvölthessen.
- Sajnálom - nyögtem ki nagy nehezen és inkább a kezemet bámultam, mintha valami érdekeset találtam volna rajta.
- A sajnálatoddal nem érek sokat - vágta hozzám, majd felemelte a fejem, hogy a szemébe nézzek.
- Nem tudom mi ütött belém Marci, sok volt a pia meg minden.. - próbáltam mentegetőzni, de hiába.
- És ez mind kinek a hibája? Persze hogy a tied - nézett Balázs Zoéra.
- Nem az ő hibája, mindenki benne volt, hogy csináljunk valamit ma este és Zoé csak feldobta az ötletet - próbáltam védeni Zoét.
- Na, annyit ittál, hogy már beszélni se tudsz? - kérdezte gúnyosan Balázs Zoét nézve.
- Be van drogozva - néztem a nevetgélő lányra elhúzva a számat.
- Tessék? - kérdezték szinte teljesen egyszerre. Marci egyből maga felé fordított és a pupilláimat kezdte el vizsgálni, mintha annyira értene hozzá.
- Nem szedtem be semmit - löktem el magamtól a kezeit. - Zoét is belőtték - túrtam bele a hajamba tehetetlenül.
- Az mit jelent? - kérdezte Tomi értetlen fejet vágva.
- Injekcióval adják be neki, vagyis vénásan - magyarázta Lola. - És neked köszönöm a segítséget - fordult Atis felé. Egy kicsit vicces volt, ahogy fel kellett néznie a srácra. Bár, ha belegondolok, nekem is ugyanezt kell csinálnom Marcinál..
- Tudod - kezdett bele zavartan, de Lola megelőzte és adott az arcára egy puszit. Annnnyira édesek voltak!
- Ricsi a zenésztársad, nem tehetem meg, sajnálom - mondta szomorúan, majd arrébb állva ott hagyta szerencsétlen srácot. Én csak a fejemet fogtam. Én is ilyen szerencsétlen voltam Marcival?
- Figyelsz rám? - zökkentett ki a gondolatomból Marci, szinte belemászva az arcomba.
- Bocsi - néztem fel rá. Na, mit mondtam. Kb. egy fejjel magasabb, mint én.
- Arra kértél, hogy védjelek meg, de hogyan tegyem, ha nem is engeded? - kérdezte még mindig idegesen.
- Azt akarom, hogy mellettem legyél, de nekem ez a dolog még új, Marci.. - mondtam kétségbeesetten. Ezen a héten körülbelül ez a harmadik veszekedésünk.
- Nem akarom, hogy bajod essen, ha megsérülsz, azzal én is sérülök - fogta meg a tarkóm, majd lejjebb hajolt, s várta, hogy mit reagálok arra, hogy meg akar csókolni. Én csak lábujjhegyre álltam és megcsókoltam.
- Remélem annyira nem haragszol rám - bújtam oda hozzá.
- Ne hidd azt, hogy ezzel minden el van rendezve. Ez már nem az első eseted volt, te bolond - ölelt magához. Egyből megcsapott a parfümének az illata. Marci illat. Hmmm....
- Rosszul vagyok - motyogta Zoé és már csuklott is össze. Nagy szerencse, hogy Balázs mellette volt, mert ha nem lett volna ott, a feje koppan a betonon.
- Zoé - ment oda köré mindenki.
- Innen nincs messze a kórház, siessünk - szólalt meg Bálint. Balázs felkapta Zoét és 5 perc alatt a kórházba is voltunk.
Mikor odaértünk, az orvosok nagyon rendesek voltak. Persze, ezt mint, ironikusan mondom. Senki nem foglalkozott velünk, a recepción pedig azt mondták, várjunk. Nem vártam sokat, azonnal felhívtam Zoé apukáját.
- Minden rendben van, Flóra? - szólt bele elég vidám hangon.
- Laci bácsi, annyira sajnálom, Zoé kórházba került és senki nem foglalkozik velünk - szipogtam bele a telefonba.
- Mi történt? Maradjatok ott, azonnal megyek.. - nyomta rám a telefont.
- Nem hiszem el, hogy mindig bajba keveredtek és nekünk kell kihúzni titeket a csávából - nézett ránk Balázs mérgesen.
- Azért te se vagy szent - szólt rá Atis.
- De én legalább megtudom magam védeni - vágott vissza.
- Ringbe megtudod magad védeni, de meghátrálsz egy kissé hiperaktív kislánytól - mondta Dani, ezzel Zoéra célozva. Mindenki kussban volt, hiszen tudtuk, hogy igaza van.
Zoé apukája futva jött be az osztályra és Balázsnak intett, hogy kövesse. Nem tudom, hogy valami sugallat volt vagy megérzés, de ahogy hátrafordultam, nem tetszett amit láttam. Megszeppenten rángattam meg Marci pulcsija ujját.
- Azt hiszem, balhé lesz.