Huszonötödik fejezet

zene

December közepét tapossuk. A hó ahogy jött, olyan gyorsan el is olvadt. Én ennek persze csak örültem, nem volt kedvem szinte mindennap a hóban fetrengeni, miután a fiúk jól otthagytak a megfürdetésem után. Igen, igen. Amíg szinte tömbökbe állt a hó, addig minden egyes nap, hazafele menet, minden lányt megfürdettek. Az elején még harcoltam, de a végén már feladtam. Nem láttam túl sok értelmét, hogy hadakozzak ezekkel az állatokkal.
Már jóval előre gondolkodok, hogy kinek mit adjak karácsonyra. Az osztályban eddig még senki nem emlegette az ajándékozást, bár van egy olyan sejtésem, hogy valaki biztosan felfog ordítani óra közben, hogy mi lenne ha... Ez általában így szokott lenni.
Mivel már mindenki kezdett megőrülni a téli szünet gondolatától, nagy ívbe tojtunk minden tanulásra, és a tanárok jobban látták, ha szünet után zargatnak minket a témazáróikkal. Így kihasználva a helyzetet, sőt már régen voltam Marcival valahol, be akartam hajtani rajta valamit.
- Ééés most behajtom rajtad az ígéretedet - fékeztem le előtte órák után. Kint álltak a szokásos helyükön a többi sráccal, sőt volt néhány felsőbb éves is a körben - minden bizonnyal Marci csapattársai. Összeráncolt szemöldökkel nézett rám, nem értette ezt a hirtelen kitörést. Szinte észre sem veszem, hogy Marcinak az az első, ha együtt vagyunk, vagy összetalálkozunk, hogy átfogja a derekamat. Ezzel is jelezve, hogy hozzá tartozom. - Hé, ne nézz így rám, nem azt akarom kérni tőled, hogy ölj meg valakit - fogtam közre az arcát a tenyeremmel és nevetve néztem a még mindig gyanakvó képét.
- Nem tehetek róla, ha egyszerűen Zoé minden hülyeséggel teli tömi a fejed - sóhajtott fel.
- Hé! - háborodtam fel. - Az csak egyszer volt! Jó... többször - gondoltam bele. Ott volt a parti, a boksz meccs és sok más hülyeség, amit elkövettem csakis a szőke miatt.
- Na, mit szeretnél? - túrt bele a hajamba, majd le mosolygott rám, amitől bizsergés indult el a gyomromból. Ééééédes istenem, ez az ember egyszer megfog ölni!
- Még egyszer megígérted nekem, hogy elviszel az egyik edzésedre - vigyorogtam fel rá.
- Muszáj? - nyafogott, mint egy kislány. Holott tudtam, hogy imponál neki az, hogy nem felejtettem el, és kíváncsi vagyok arra, hogy hogy teljesít abban a sportban, amire az életét feláldozta.
- Mi az, csak nem félsz, hogy kiderül előttem, hogy egyáltalán nem vagy kézilabdás és vízhordó fiú vagy? - csúfolódtam vele, mire mellettem Balázs felröhögött.
- Na mi az Marcika, terrorizál az asszony? - veregette vállon.
- Voltál már meccsemen, nem vagyok vízhordó fiú - morogva elengedett. A megszokott meleg hiánya, amit az ölelése okozott, rosszul esett. Mintha meztelenre vetkőztettek volna a mínusz tíz fokokban.
- Naa, Marci - bújtam vissza az ölelésébe. - Csak vicceltem - másztam szinte bele a téli kabátjába.
- Amúgy is, neked ma edzésed van, nem? - ölelt át, mire magamban elfojtottam egy vigyort. Ezt a csatát bizony én nyertem!
- Nincs, szünetem van - vigyorogtam fel rá. - Év elején több próbám lesz, mert megint versenyek lesznek, de addig szabad vagyok mint a madár - nevettem fel. Nem is tudom hirtelen honnan jött ez a sok energia belőlem. Jah, már tudom. Zoé megitatott velem vagy egy liter kólát.
- Ez azt jelenti, hogy randizhatunk? - karolta át a szabad vállamat Bálint. Ami valljuk be, nem volt túl jó ötlet.
- Háromig számolok, és ha nem veszed le a kezed a csajom válláról, tőből tépem ki - morgott rá Marci. Ééés ugyan ott vagyunk.
- Marci, állj le - simítottam végig a dzsekijén. Nem hatott rá semmit. Folytatta.
- Ha még egyszer meglátom, vagy megtudom, hogy hozzáértél Flórához, esetleg ráhajtasz... pokollá teszem az életed - mászott bele szinte Bálint arcába. A karjánál fogva húztam vissza, és esdeklően néztem Balázsra, mert tudtam, hogy csakis mi ketten tudunk rá hatni. Egyből vette az adást, és közéjük állt. Arrébb ráncigáltuk Marcit, de még így is hallottam Zoé pattogásait.
- Ez az szépfiú, mondd meg neki, bumbum - imitált hozzá boksz ütéseket. Mostanában túl sokat van együtt Balázzsal. - Naaaa, miért szedtétek szét őket? - konyult le a szája. - Végre lett volna valami kis izgalom - mormogott.
- Marci, figyelj, ezzel nem oldasz meg semmit - beszélt hozzá halkan Balázs. - Csak rondítasz a dolgokon. Bálint nem akar semmit Flórától, szimplán gyökér, minden mozgó dolgot meg akar dugni - csitítgatta, amikor látta, hogy fújtat. Marci csak mereven nézte Bálint alakját, aki zavartan ácsorgott Tomi mellett.
- Tudod jól mi volt akkor is - szólalt meg halkan percek múltán, de még így sem lazított a tartásán. Nem is az, hogy megijedtem tőle... de... furcsa volt látnom, mennyire védeni akar. Balázs fél szemmel rám nézett, majd visszafordult Marcihoz.
- Tudom. Tudom, hogy mit éreztél. De az akkor volt. Flóra melletted van, nem megy el - veregette meg a vállát, majd még egyszer rám nézett, próbált vetni rám egy mosolyt, majd visszament a szőke mellé. Ott álltam szótlanul mellette, nem tudtam, mit mondhatnék. Kissé össze voltam zavarodva. Miről beszélgettek az előbb? Miről volt szó?
- Menjünk haza, Marci, rendben? - indultam meg hazafele. Nem hallottam, hogy egyből elindult volna utánam, de nem néztem hátra. Amikor két sarokkal lejjebb jártam már, akkor hallottam, hogy utánam siet, majd elkapja a karomat. Ezúttal nem ijedtem meg, mert tudtam, hogy Ő az, aki megállított. Várakozón néztem rá, vártam a magyarázatát az előbbi szituációra. Hogy miért lett ennyire dühös Bálintra. Fújtatott a futástól, próbálta rendbe szedni magát. - Mi volt ez az egész? - kérdeztem szótagolva, hogy hatásosabb legyen a kérdésem. - Az oké, hogy féltékeny vagy Bálintra, de ennyire?! Én adtam rá okot, hogy az legyél? Mert valahogy én nem érzem úgy - hadartam. Amikor összezavarodott voltam, vagy kétségbeesett, mindig hadartam.
- Nem, dehogyis - lágyult el az arcvonása. - Én csak félek, hogy elveszítelek. Hogy gondolsz egyet és elmész és itt hagysz - fintorodott el. Gondolom az anyjára gondolt, aki pár hete kiköltözött a lakásukból.
- Miért mennék el? - ráztam meg a fejemet értetlenül. - Itt vagyok veled, bármi bajod van, tudod jól, hogy velem megbeszélheted.
- Még mindig bennem él, ahogy Bálint megcsókol téged és én meg csak ülök ott veletek szembe tehetetlenül, vagy ahogy látom, hogy a srácok végig mérnek vigyorogva, vagy hogy hallom az öltözőkbe, amikor nem látnak engem, hogy mennyire meghúznának téged - rázta a fejét, és a száját összepréselte. - Feldühít. Néha már kénytelen vagyok elmenni Balázzsal az edzésére, hogy kiadjam magamból ezt a dühöt.
- Marci..
- Tényleg sajnálom Fló, oké? - túrt bele a hajába idegesen, szinte tépte a haját. - Próbálom magam kontrollálni, de nem mindig sikerül - vallotta be. Szó nélkül öleltem át a derekát, és vártam, hogy Ő is átöleljen.
- Nem foglak elhagyni, ezt vésd a buksidba! - böktem rá a homlokára, mire elmosolyodott.
- Nem is hagynám - bújt bele a nyakamba, mire borzongás futott végig rajtam.

***

Marci szobájában ültem, vártam, hogy összeszedje a cuccait, és elmehessünk végre az edzésére. Körülbelül délután fél hat lehetett, már voltunk is nálunk, Marci aranyosan el is kért otthonról, hogy még véletlenül se essen ki a pikszisből. Mögötte kacarászva néztem a jelenetet, amint full vörös fejjel kér el aputól, akin láttam, hogy percek kérdése és kitör belőle a nevetés. A lényeg a lényeg, hogy aranyosan viselkedett. Az apukája otthon volt, Marci azt mondta, hogy most egy darabig otthon dolgozik - amit meg is értek. Zoli bácsi -Marci apuja - kedvesen fogadott, láttam rajta, hogy mennyire örül neki, hogy Marci boldog velem, és azt is, hogy mennyire szereti a fiát. Nos, az anyukájáról véleményt nem tudok mondani, mert amikor csak találkoztam vele, ridegen viszonyult hozzám. Mellettem egy sporttáska hever, körülöttem zokni, póló meg mi egymás, amit Marci éppen kifele hajigál a szekrényéből. Majd amikor mindent kihajított a padlóra, neki állt belegyűrni a táskába a ruhákat.
- Ez olyan Lőrincze-féle pakolás? - kérdeztem nevetve, majd belenyúltam a táskájába, hogy legalább a pólókat és gatyákat összehajtogassam. Bólogatott, majd felém hajolt.
- Tudom, hogy levesz a lábadról, ne is tagadd - vigyorgott rám pajkosan, és nyomott egy puszit a szám sarkába. Mosolyogva megráztam a fejem, aztán hagytam, hogy felhúzzon az ágyról és kézen fogva sétáljunk le a lépcsőn. Marci apukája intett nekünk, majd miután magamra szenvedtem a cipőmet, elindulhattunk. Út közben beszélgettünk, először semleges témákról. Suli, lecke ilyesmi. De aztán kiszökött a számon egy kérdés:
- Jobban érzed magad így, hogy anyukád nincs veletek? Boldogabb vagy? - kérdeztem meg, mire éreztem, hogy az engem átkaroló keze teljesen megmerevedik. Néhány percig hallgatott, már már vissza akartam szívni a kérdésemet, amikor válaszolt.
- Nem azt mondom, hogy jobban érzem magam.. de.. nyugodtabb vagyok. Nem kelek arra, hogy üvöltöznek és nem is arra alszom el. Apun látom, hogy megtört, de viszont azt is, hogy megnyugodott - vont vállat, majd miután kimondta, egy hatalmasat fújt, mintha végre megszabadult volna valamitől. Együtt érzően rá mosolyogtam, és nyomtam egy puszit az arcára. Mikor elhúzódtam, a telefonom rezgett a zsebembe. - Fogadjunk, hogy az Abonyi lány az - tippelgetett, de én már addigra ránéztem a képernyőre.
- Talált - fogadtam el a hívást, és éreztem, ahogy Marci el kezd nevetni.
- Bééééééééééééééébi - visított bele a telefonba, mire még a mellettem álló srác is abba hagyta a nevetést és rám nézett értetlenül.
- Mondjad, szöszi.
- KAPTAM PUSZIIIIT - üvöltözött. Kénytelen voltam eltartani a fülemtől a telefont, ha nem akartam megsüketülni.
- Kitől? - kérdeztem értetlenül. Ha megint valami hülyeséget csinált, és rámászott valakire én esküszöm megtépem.
- Balázstól - mondta.
- Ez most komoly? - kérdeztem vigyorogva.
- Nem, csak szopatlak - röhögött fel, mire azon voltam, hogy most nyomom rá a telefont. - Mielőtt rám nyomnád, üzenem a kis barátodnak, ha bármit csinál veled, elbúcsúzhat a péniszétől. És tudom, hogy most ezt hallja, szóval pástok srácok - cuppogott egyet, majd Ő nyomta rám a telefont. Marcival csak bámultunk egymásra, majd először Ő szólalt meg.
- Gondoltál már arra, hogy ezt a lányt be kéne csukatni valahova? - kérdezte full komolyan, mire belőlem kibuggyant a nevetés, és szó nélkül tovább mentem a csarnok felé. Amikor beléptünk az ajtón, megcsapott a meleg. Nem hiába fűtenek, nem akarják, hogy a kicsi sportolóik megfázzanak. Míg én a lelátók felé vettem az irányt, Marci az öltözők felé. Fél úton egy szájra puszival váltunk el, és sietett átöltözni. Amíg fel nem jöttek a pályára melegítőkben, nadrágokban, addig szét néztem. Jó nagy csarnok a városi, pár alkalommal már léptünk itt is fel, vagy tartották itt a gálákat. Marci amikor kilépett egyből a lelátóra szegezte a tekintetét és engem keresett, s mikor megtalált egy hatalmas vigyor terült szét az arcán. Fél óránként egy-egy öt perces szünetet tartottak, a harmadik szünetnél, felült mellém a lelátóra. - Na eddig milyen? - szuszogott hangosan, majd nagyokat kortyolt a palackjából.
- Ügyesek vagytok - mosolyogtam rá, mire odahajolt és nyomott egy puszit az arcomra.
- Hé Lőrincze! - kiáltott oda az egyik csapattársa. - Gyerünk vissza, még van egy óránk!
- Megyek - mormogta, majd adott egy rövid csókot, rám kacsintott és a székek között ugrált le a pályára. Az óra fél nyolcat mutatott, és a srácokon láttam, hogy már kezdtek fáradni. De az edzőjük azt mondta, muszáj, mert a bajnokságra fel kell készülniük. Most nem gyakorolták a kapura dobást, hanem egy random meccset játszottak. Szétválogatták az embereket, és az edzőjük belefújt a sípba, miszerint elindult a meccs. Tudtam nagyon is jól, hogy a férfi kézilabda kemény sport, de csak most tudtam megbizonyosodni róla, hogy mennyire. Szem rebbenés nélkül lökdösték egymást, teljesen aktív és felperzselt játék volt. Mintha csak erre vártak volna - valószínűleg így is volt, a sok gyakorlat után felüdülés volt számukra az igazi játék. Marci eszméletlen sok lövést produkált, az edzője elismerően bólogatott a teljesítménye láttán, mire elöntött a büszkeség. Tudom, hogy mennyire szereti a kézilabdát, sosem adná fel, ha rajta múlna. Végül, mikor lefújta a játékot, 29-25 volt a végeredmény Marci csapatának javára. Volt még öt levezető körük, és mehettek az öltözőbe tusolni, míg én kint várakoztam a csarnok előterébe. Fél tíz volt már, korom sötét volt kint. Hálát adtam az égnek, hogy Marci hazakísér, sosem szerettem sötétben mászkálni, sem az utcán, sem a házban. Addig, míg nem végeztek a fiúk a Facebook-omat nézegettem. Láttam a táncos csoportban, hogy Rami teljesen fel van pörögve az újévi edzésektől, mindenkitől kéri, hogy jelenjen meg, mert ezek a versenyek nagyon fontosak. Már előre felrakta a koreo zenét, és le is videózta saját magát, meg az egyik edzést, hogy a szünetben is gyakoroljunk. Nincs mese, ha azt mondja, hogy otthon is gyakorolj, akkor otthon is gyakorolsz. Épp a csoport videót néztem, amikor még egy fej hajolt a telefonom felé. Kicsit ijedten hőköltem hátra, de rögtön meg is nyugodtam, amikor láttam, hogy csak Marci az. - Mit nézel? - kíváncsiskodott és kaptam egy szájra puszit.
- Rami teljesen fel van pörögve az edzésektől. Ha rajta múlna már most neki állnánk felkészülni - sétáltam ki az általa megtartott üvegajtón.
- Mikor is lesznek majd a versenyek?
- Január vége felé, azt hiszem. Neked mikor kezdődik a bajnokság? - néztem fel rá, bár a sötét miatt csak az arca körvonalát láttam, és a csillogó szemeit.
- Ahogy visszaérünk a suliba - mondta izgatottan. - De, várjál - torpant meg egy pillanatra, és én már azt hittem, hogy ott hagyott valamit, s vissza akar menni érte. - Te is eljössz ugye?
- Tudod jól, hogy elmegyek, ha nem lesz edzésem vagy bármi más - értetlenkedtem.
- Jó, csak ezt akartam hallani - rántotta meg a vállát, majd újra elindult. - Csak most jöttem rá, hogy mennyire jó volt, hogy te is itt voltál. Erőt adott - húzott oda az oldalához, majd átkarolt.
- Az őszi versenyemen, amikor rosszul érkeztem, nekem is te adtál erőt - másztam bele a mellkasába. Csípős hideg volt.
- Tényleg? Ezt nem is tudtam - hallottam a hangján, hogy egy ezer wattos mosoly virít az arcán. - Azt hittem az a Pöcze gyerek adott löketet - gúnyolódott.
- Marci - nyögtem fel unottan. - Megint kezded? Szabi a legjobb haverom.
- És? Tuti volt valami köztetek - makacskodott.
- Jó, ezt akartad hallani? - álltam meg, majd szembefordultam vele. - Igen, randiztunk. És igen, TI rontottátok el a randit. És tudod mit? Nem bánom, hogy elrontottátok, mert Ő a legjobb haverom. Elégedett vagy? - fújtattam, majd eltrappoltam mérgemben hátrahagyva Marcit.
- Aha - ért be és vigyorogva jött mellettem. - Ezt örömmel hallom.
- Bunkó vagy - morogtam, majd nem foglalkozva vele meggyorsítottam a lépteimet. Hihetetlenül mérges voltam Rá, meg a hülye féltékeny rohamaira.
- Fló - kapta el a karomat, majd maga felé fordított.
- Mi van? - kiáltottam fel idegesen. - Ki akarod kérdezni, hogy kihez volt még közöm? Marci ez már tényleg beteges. TE vagy az első barátom, fogd már fel. Előtted csak randizgattam. Megnyugodtál? Vagy soroljam fel azoknak a lényegtelen srácoknak a neveit is, akik akár egy pillantást vetettek rám? - gúnyolódtam vele prüszkölve az idegtől.
- Fló? - szólt megint.
- Tessék? - kérdeztem még mindig idegesen.
- Szeretlek - mosolygott le rám, azzal a tipikus mosollyal, amiről tudja, hogy mindig elolvadok tőle.